Nicușor Dan: nem volt mellékes az orosz dezinformáció – Január végére ígéri az érvénytelenítésről szóló jelentést
Valószínűleg január végén kerülhet sor a tavalyi elnökválasztás megsemmisítéséről szóló jelentés bemutatásáról – mondta szerdán Nicușor Dan elnök újságírói kérdésre válaszolva. Tavaly december 6-a előtt úgy gondolta, Oroszország dezinformációs, manipulációs kampánya elhanyagolható, ám rájött, hogy nem így van – jelentette ki az elnök, aki szerint időközben elegendő információ gyűlt össze, mely megmagyarázza a tavaly hozott döntést, írja a News.ro.
„Talán január végén, hogy adjak egy hozzávetőleges időpontot” – válaszolta Nicușor Dan elnök, amikor megkérdezték a tavaly év végi elnökválasztás megsemmisítésére vonatkozó jelentés bemutatásának időpontjáról.
.jpg)
Arról, hogy mi változott meg azóta a percepció tekintetében, az államfő kifejtette: „Ami biztosan megváltozott, az az, hogy tudatosult bennünk ez az Oroszország felől érkező dezinformációs, manipulációs kampány.”
„Politikusként és valamennyire tájékozott emberként őszintén mondom: tavaly december 6-a előtt úgy gondoltam, hogy ez a kérdés mellékes, később azonban rá kellett jönnünk, hogy szó sincs erről. Úgy vélem, ez az egyik fontos tanulság, amit társadalomként levontunk. Emellett – figyelembe véve a kétségeket is, amit egy ilyen döntés óhatatlanul kiváltott a romániaiakban és partnereinkben a demokráciánk működőképességét illetően – ma már úgy látom, hogy elegendő információ áll rendelkezésre az akkori döntés megértéséhez” – tette hozzá az elnök.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT