Új neurológiai osztállyal bővül a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház

Helyi forrásokból és kormánytámogatásból épült fel a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház udvarán az új neurológiai osztály, amely 2022 elején 75 ággyal kezdi meg működését.

A könnyűszerkezetes, 2 emeletes, több mint 2 100 négyzetméternyi alapterülettel rendelkező új kórházépületben 10 ágyat az intenzív terápiás részleg agyvérzéses páciensei számára fognak fenntartani, derül ki a Szatmár Megyei Tanács közleményéből.fotók: Szatmár Megyei Tanács

„Azok az egészségügyi intézmények, melyek a helyi vagy megyei önkormányzatok alárendeltségéhez kerültek, sokkal jobban teljesítenek, erre az egyik legjobb példa most Szatmár megye. Ez az új épület több ezer életveszélyben lévő beteget fog majd ellátni, és reményeink szerint az új infrastruktúrának köszönhetően minimálisra csökkenthetjük az esetükben felmerülő kompikációkat is” – nyilatkozta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, aki csütörtökön munkalátogatást tett az intézményben.

Az új egészségügyi központ létrehozásakor kiépítették az elektromos hálózatot, a víz- és szennyvízvezetékeket, beszerelték a légkondicionáló-, fűtő- és az oxigénrendszert, a páciensek belső megfigyelésére szolgáló hálózatot, kialakították az orvosi rámpákat, az épületek közötti átjáró folyosót, illetve beüzemelték a tűzvédelmi rendszerhez szükséges víztározó- és szivattyúrendszert is.

A tervek szerint 2022 elején következhet a  tulajdonképpeni költözés is – ekkor már az épületben lesznek és bevetésre készen várják a betegeket azok a  RO-HU Határon Átnyúló Interreg Programból finanszírozott, mintegy 2 462 156 euró értékű korszerű orvosi felszerelések is.

„Új az épület és újak az orvosi felszerelések is. A városi kórház első neurológia osztályát 1974-ben alapították, és most, 47 év után végre megszűnik a betegek mentővel való szállításának kálváriája is a kórház egyik épületéből a másikba, míg az új egészségügyi műszereknek és szolgáltatásoknak köszönhetően reményeink szerint sikerül majd akár a felére is csökkenteni az agyvérzés miatti elhalálozások számát” – nyilatkozta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?