Az EU-s átlagnál többen haltak meg Romániában a pandémia kezdete óta

Az Európai Unióban számolt átlagnál 12 százalékkal nagyobb az elhalálozások aránya Romániában a járvány kezdetétől 2021 augusztusáig, derül ki az Európai Bizottság elemzéséből a News.ro szerint.

Az egészségügyi helyzetről készült jelentés szerint Romániában 2020-ban mintegy 16 000, 2021 augusztusáig pedig további 18 500 koronavírussal kapcsolatba hozható halálesetet regisztráltak. A romániai halálozási ráta egymillió lakosra vetítve kb. 1790, míg az Európai Unió átlaga egymillió lakosonként 1590 haláleset.Illusztráció: Agerpres

A jelentés rámutat, hogy a koronavírussal közvetlenül és közvetetten kapcsolatba hozható halálesetek száma az Európai Unió több országában és Romániában is jóval nagyobb lehet annál, mint amit hivatalosan regisztráltak. Ennek oka a tesztelési kapacitás korlátozottsága, de az is, hogy a nyilvántartások nem tartalmazzák azokat az eseteket, amelyek a járvány miatt nem részesültek szakorvosi ellátásban.

Romániában az EU-s átlagnál több mint kétszer annyian halnak meg olyan betegségek miatt, amelyek kezelhetőek lennének, például a prosztata megbetegedése vagy mellrák miatt, mutat rá a jelentés. A dokumentum hangsúlyozza Romániával kapcsolatban a telefonos orvosi konzultációk kihasználatlanságát, a koronavírus-járvány okozta jelentős nyomást az egészségügyi rendszeren, és a lakosság „habozása” miatt alacsony átoltottsági rátát is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?