Nem vesz részt a bértörvényről szóló egyeztetésen a Sanitas szakszervezet
Nem vesz részt a szerdára meghirdetett, a közszférában dolgozók bérezéséről szóló törvénytervezetet érintő egyeztetésen a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség. A döntést azután hozták meg, hogy a bukaresti táblabíróság felfüggesztette a jogszabálytervezet előkészítésével kapcsolatos eljárást.
A Sanitas közleménye szerint a szövetség július 21-én délután kapott meghívást a munkaügyi minisztérium társadalmi párbeszédért felelős egységétől egy július 22-ére, 11.30 órára összehívott megbeszélésre, amelynek témája a bérezési törvény lett volna. A szakszervezet azonban visszautasította a meghívást.
A Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszternek küldött válaszukban a szakszervezeti vezetők hangsúlyozták: továbbra is nyitottak a társadalmi párbeszédre és az egyeztetésekre, de kizárólag egy teljes jogkörrel rendelkező kormánnyal kívánnak tárgyalni.
„Amint Ön is tudja, a Bukaresti Táblabíróság felfüggesztette a törvénytervezettel kapcsolatos minden eljárást, ezért az Ön által kezdeményezett találkozó sem tartható meg. Továbbra is részt kívánunk venni a társadalmi párbeszédben és az egyeztetéseken, de egy teljes jogkörrel rendelkező kormánnyal, amely egyedül rendelkezik legitimációval törvénytervezetek kidolgozására” – idézte a Sanitas álláspontját a közlemény.
A szakszervezet szerint a munkaügyi minisztérium jelenleg egy leváltott kormány részeként működik, amelynek nincs hatásköre új közpolitikák vagy törvénytervezetek kidolgozására, illetve azok társadalmi partnerekkel történő megtárgyalására.
A Bukaresti Táblabíróság kedden helyt adott a Sanitas keresetének, és elrendelte a közpénzekből fizetett alkalmazottak bérezéséről szóló törvénytervezet előkészítési eljárásának felfüggesztését. A tervezetet korábban a munkaügyi minisztérium honlapján tették közzé.
CSAK SAJÁT