Nem igazolódott be a bombafenyegetés az Otopeni repülőtéren kényszerszállást végrehajtó repülőn

Pirotechnikai szempontból nem igazolódott be az Isztambulból Düsseldorfba tartó és az Otopeni repülőtéren kényszerleszállást végrehajtó repülőgépen a bombafenyegetés, közölte hétfőn este a . Román Hírszerző Szolgálat (SRI). 

A török Pegasus Airlines Isztambulból Düsseldorfba tartó járata,bombariadó miatt hajtott végre kényszerleszállást a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren.

Illusztráció: a Pegasus Airlines Facebook-oldala

A BoardingPass szakportál beszámolója alapján a repülőgép elhagyta a kifutópályát, hogy a hatóságok biztonságos körülmények között átvizsgálhassák. A gép fedélzetét kiürítették. A Hotnews a román hírszerző szolgálat (SRI) tájékoztatása alapján közölte, hogy a hírszerzés pirotechnikusait rendelték ki a helyszínre, ahol az eljárás értelmében az utasok kimenekítése után először a csomagokat vizsgálták át, majd pedig a repülőgépet is tüzetesen ellenőrizték.

A gépen öt gyermek és 184 felnőtt tartózkodott, a fedélzetén volt még a személyzet hét tagja.
„A fenyegetést Törökországból továbbították az irányítótoronyba (Romatsa). A torony kapcsolatba lépett a pilótával, aki eldöntheti, hogy kényszerleszállást hajt-e végre vagy sem. Ebben az esetben úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajt végre Otopeni repülőtéren" - közölte a SRI.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?