Lemondott a Tarom vezérigazgatója két hónappal a kinevezése után

Lemondott tisztségéről a Tarom légitársaság vezérigazgatója, értesült az Agerpres hírügynökség szakszervezeti forrásokból.

Ezek szerint Bogdan Popescu lemondásának hírét a vállalat igazgatótanácsának tagjai is megerősítették.

Szakszervezeti források szerint Bogdan Popescu múlt héten Brüsszelben tárgyalt a vállalat átszervezési tervének módosításáról és egy állami támogatás jóváhagyásáról.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter múlt héten a parlamentben azt mondta, bízik benne, hogy Popescu „talpra tudja állítani" a vállalatot.

Fotó: Tarom/Facebook

Bogdan Popescut 2023 októberében nevezték ki a román állami légitársaság vezérigazgatójává. Korábban több mint 25 éven át multinacionális cégek - Shell, Metro és Microsoft - élén dolgozott, 2021-ben az Avioane Craiova repülőgyár vezetőtanácsának elnöki tisztségét töltötte be.

Amint megírtuk, a Tarom idén ünnepli fennállásának 70-ik évfordulóját. Az állami légiforgalmi vállalat idén satnyább, mint ezelőtt 56 évvel volt. Jelenleg 12 saját géppel rendelkezik, és 19 külföldi járata van, míg 1967-ben 27 külföldi járatot működtetett, és a gépparkja is nagyobb volt. A cég 2008 óta, tehát 15 éve folyamatosan veszteséges, az idei lesz a 16. deficites év.

Az állami vállalatot egyébként már most is adófizetők tartják el, a korábbi években ugyanis több állami támogatást is kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?