banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Leváltották a brassói repülőtér igazgatóját a Dan Air távozása miatt

Leváltották a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatóját, Alexandru Anghelt a Dan Air távozása miatt – közölte pénteken a Brassó megyei közgyűlés elnöke. A román fapados légitársaság az üzemidő meghosszabbítása után visszatérne az erdélyi légikikötőbe.

Alexandru Anghel igazgató leváltásáról Șerban Todorica, a repülőteret fenntartó és működtető Brassó megyei közgyűlés elnöke számolt be a Bună Ziua Brașov megyei lapnak. A pénteki cikk szerint az első romániai zöldmezős beruházásként tavaly júniusban megnyitott brassói nemzetközi repülőtér igazgatótanácsa csütörtökön döntött az igazgató leváltásáról és felelősségre vonásáról a légikikötőnél kialakult nehéz helyzet miatt. Anghel menesztését egyhangúlag szavazta meg a testület négy tagja, az ötödik tag maga a leváltott igazgató. Șerban Todorica elmondta: a döntést pénteken hivatalosan közzéteszik, és 30 napon belül felbontják a munkaszerződést.

Fotó: A brassói repülőtér Facebook-oldala

A lap szerint előfordulhat, hogy a leváltott igazgatónak bíróság előtt kell felelnie a reptéren uralkodó állapotokért, mivel az igazgatótanács döntése „felelősségre vonást” sürget. Anghel korábban a iași-i repteret irányította. 2018-ban csatlakozott a brassói projekthez, majd az erdélyi repülőtér igazgatója lett.

A Székelyföldet is kiszolgáló Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről csütörtökön távozott a legtöbb járatot működtetű légi szolgáltató, a Dan Air. A román fapados légitársaság múlt héten jelentette be, hogy jövő héttől a moldvai Bákóból működteti eddigi brassói járatait, mivel az erdélyi repülőtér csak napi 12 órát üzemel, ami jelentős bevételkiesést okoz a társaságnak.

A lap szerint a Dan Air utolsó, Stuttgartból érkező gépének brassói landolására a légitársaság igazgatója, Matt David is megérkezett. A vezető a román légiforgalmi szolgálatot (ROMATSA) okolta a helyzetért, és a visszatérés feltételéül szabta, hogy a repülőtér 24 órán keresztül üzemeljen.

A működtető szerint az állandó üzemeltetés 2025-ben valósulna meg, de 2024. január 15-étől 16 órásra bővülne a nyitvatartás. Alexandru Anghel közölte: a Dan Air vezetése már ekkor fontolóra venné a visszatérést. Ez a cégnek is érdeke, mivel Bukarest után Brassó a legtöbb turistát vonzó romániai város. A hosszabb üzemidőt az akadályozza, hogy a légikikötő forgalmát virtuális toronyból, Aradról irányítják, és a ROMATSA szerint nincs elegendő alkalmazott, így újakat kell kiképezni.

Megoldásként a Dan Air távozásával kialakult helyzetre a Brassó megyei közgyűlés vezetősége bejelentette: támogatási stratégiát dolgoz ki a légitársaságok számára, hogy Brassóba vonzza őket. A légikikötőnek június 15-i megnyitása óta október végéig 61 ezer utasa volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?