Negatív jelentkezési rekord a gyógyszerészti egyetemen – elveszítette vonzerejét a hivatás

Nem látnak jövőt a gyógyszerész hivatásban a fiatalok, az alacsony fizetés, a nehézkesen működő rendszer, a kilátástalanság elriasztja őket ettől a pályától, mondta el a Maszol megkeresésére Szabó Péter gyógyszerész annak kapcsán, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetemen negatív rekordot döntött az erre a szakra beiratkozottak száma.

Az egyetem honlapján közzétett felvételi eredmények szerint a gyógyszerészetszakra a román tannyelvű karra a hét jelentkező közül hatot vettek fel, a magyar karra pedig mind a tizennégy beiratkozott bejutott. A román tannyelvű csoportban 9,97 a legmagasabb bejutási átlag, a magyaron 9,89.

Fotó: Pexels
Ez az eddigi legalacsonyabb
jelentkezési szám a gyógyszerészet szakon, idézi a Rador hírügynökség a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozó Leonard Azamfirei rektort. Az intézményvezető hangsúlyozta, országos szintű érdektelenség tapasztalható a szakterület iránt.

Meglátása szerint ennek a hátterében az áll, hogy az ágazatban viszonylag alacsonyak a fizetések, másrészt a gyógyszerészeknek korlátozottak a lehetőségeik, hogy külföldön praktizáljanak.

Alacsony bérek, szűkülő lehetőségek

Több lehetőségük is van a gyógyszerészeti egyetemet végzetteknek az elhelyezkedésre, de egyik sem tűnik túl kecsegtetőnek a fiatalok számára. Szabó Péter a Kovászna Megyei Gyógyszerész Kamara elnöke a Maszolnak elmondta, dolgozhatnak alkalmazottként gyógyszertárban, kórházban, alapíthatnak saját vállalkozást, de a gyógyszergyárakban, a kutatásban, az oktatásban is tevékenykedhetnek. Ennek ellenére a hivatás elveszítette a vonzerejét, elsősorban az alacsony bérek miatt. Egy alkalmazottként dolgozó gyógyszerész fizetése a nagy gyógyszertár-láncoknál, vagy az állami kórházakban is sokkal alacsonyabb, mint az azonos szintű végzettséggel rendelkezők bére más ágazatokban. Sok esetben a javadalmazásuk nem éri el az állami hivatalokban dolgozó takarítók bérszintjét, mutatott rá Szabó Péter.

Saját vállalkozás indítására is szűkülnek a lehetőségek, egyre telítettebb a piac, amit a nagy láncok uralnak. Az országban olyan megye is van, ahol már egyáltalán nincs magángyógyszertár, csak a nagyvállalatok patikái működnek. A kisebb, helyi gyógyszertárak, vagy néhány patikát tömörítő „kis láncok”, inkább vidéken tevékenykednek, ezek mindegyike általában legtöbb két gyógyszerészt tud eltartani, olyan körülmények között, hogy gyógyszerész-asszisztenst és takarítót sem alkalmaznak, részletezte Szabó Péter.

Bárki nyithat patikát, ha alkalmaz gyógyszerészt

Ilyen körülmények között a nagy láncok szabják meg a béreket, közben náluk gyorsan cserélődnek az alkalmazottak, mert hatalmas a stressz, és a kiégés veszélye.

Fotó: Pexels

Ide vezetett, hogy Romániában bárki nyithat gyógyszertárt, ha van erre pénze, és talál egy gyógyszerészt, akinek a nevére kiváltja az engedélyeket, ezzel tulajdonképpen bedarálták a szakmát. Erre más ágazatokban nincs példa, nem nyithat ügyvédi, közjegyzői irodát, akinek erre nincs meg a képesítése. Viszont az országban a nagy gyógyszertár-láncok vállalkozások, befektetési csoportok kezében vannak, csak a kisebb, helyi érdekeltségű patikákat működtetik gyógyszerészek, de ezek csak hangyák az elefántok mellett” – magyarázta a háromszéki kamara elnöke.

Arra is felhívta figyelmet, a hagyományos értelemben vett, igazi gyógyszerész-szakma eltűnőben van, már csak a kisvárosokban, falvakon segítenek valóban tanáccsal, eligazítással a hozzájuk fordulóknak. A nagyvárosok fényes patikáiban becsippentik a receptet, elveszik a pénzt, és kiadják az orvosságot, a gyógyszerész szaktudása nem érvényesül.

Tovább nehezíti a gyógyszerészek munkáját az egészségügyi kártyák folyamatosan akadozó informatikai rendszere. Június végén, júliusban folyamatosan ezzel küzdöttek, amikor rövid időre beindult a rendszer, megfeszített munkával kellett betáplálni a korábban kiadott recepteket. Mindennek a tetejébe azzal szembesülnek, hogy a hatóságok rá sem „hederítenek” a problémájukra. „Ezek a körülmények elriasztják a pályaválasztó fiatalokat. Elgondolkodtató, hova jutott az egykor elismert hivatás” – összegzett Szabó Péter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?