Ne vigyék túlzásba a magánórákat! – üzeni a szülőknek a tanügyminiszter

A minisztérium nem erőlteti, nem támogatja a magánórákat, épp ellenkezőleg, fogalmazta meg Daniel David tanügyminiszter. Azt üzente a szülőknek, ne vigyék túlzásba a korrepetálást.

A magánóra kivételnek kell számítson, etikai és adózási szempontból is ellenőrizni kell ki kit korrepetál, idézi a minisztert az Edupedu.

Daniel David hangsúlyozta, a minisztérium feladata olyan keretek megteremtése, ahol az oktatási folyamat önmagában elegendő, és a legtöbb diák számára nincs szükség iskolán kívüli kiegészítő órákra.A magánóra kivételnek kell számítson, etikai és adózási szempontból is ellenőrizni kell ki kit korrepetál | Fotó: Pexels
„Amit tehetek, és erről gondoskodni fogok, az az, hogy megteremtsem azt a keretet, amelyben a tanárok az osztályteremben végzik a munkájukat, hogy a gyerekeknek ne legyen szükségük korrepetálásra, hogy jó jegyet kapjanak, ha részt vesznek a tanórákon, és ha tanulnak. Az olimpia, a nemzetközi versenyek, egy másik kérdés. De ismétlem, ez már nem a minisztérium problémája” – részletezte a miniszter.

Hozzátette, jól együttműködik a szülői szövetségekkel, és arra kéri őket, gondolják át, ne ösztönözzék ezt a jelenséget, amit a minisztérium nem tud ellenőrizni.

Mint megírtuk, hét év alatt megháromszorozódott a szülők által az oktatásra fizetett összeg: a legtöbb pénz a magánórákra megy, melyek az általános iskolában is egyre gyakoribbak.

A szülőknek átlagosan közel 10 ezer lejt kell fizetniük évente a korrepetálásra, az iskola utáni oktatásra és a tananyagokra – derül ki a Mentsétek meg a Gyerekeket Románia felméréséből, amely a 2024 végén gyűjtött adatokon alapul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?