Napok óta nincs víz Tusnádfürdőn, vészhelyzet kihirdetését kéri a polgármester

Négy napja leállt a vízszolgáltatás Tusnádfürdőn, Tusnádon, Újtusnádon és Csíkverebesen, ugyanis korábban elrepedt a vízvezeték, a megjavításához pedig idő és pénz kell, írja a Marosvásárhelyi Rádióra hivatkozva a Rador hírügynökség.

A vízvezeték a vasút közelében repedt meg, Csíkszentsimonban, és körülbelül 20 méteren kell kicserélni, a tusnádfürdői önkormányzatnak viszont nincs rá anyagi kerete, így az ott dolgozó cégek hitelre dolgoznak a probléma orvoslásán, mondta el a város polgármestere, Butyka Zsolt.

A vizet jelenleg ezer literes tartályokban juttatják el minden negyedbe, keddtől pedig ivóvizet is osztanak.

2021-ben már hetedik alkalommal reped meg a tusnádfördői vízvezeték, amely a szomszédos települések ellátásért is felelős. A polgármesteri hivatal és a helyi tanács emiatt vészhelyzet hirdetését kéri a prefektustól.

Butyka Zsolt polgármester szerint a vízvezeték azért reped el állandóan, mert nem megfelelő a mérete, a hét évvel ezelőtt elvégzett munkálatok alkalmával ugyanis nem tartották be az eredeti tervet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?