Működőképes rendszer lesz a külügyben – ígéri a tárcavezető
Oana Ţoiu külügyminiszter az Agerpresnek adott interjúban elmondta, hogy az év végéig minden bizonnyal „döntés születik néhány nagykövet sorsáról”.
A tárcavezető szerint meg kell erősíteni a külügyminisztérium azon szerepét, amelynek a lényege biztosítani a stratégiai koherenciát a többi szaktárca más országokkal való kapcsolatában vagy a Romániát érintő uniós ügyekben folytatott tárgyalásokon.
A rendszeren belüli áthelyezések kapcsán a miniszter kifejtette, minden egyes helyzetet külön megvizsgálnak, és ahol van rá mód, versenyvizsgával felvett személyeket neveznek ki a tisztségekbe. „De például számos kockázati övezetbe a belügyminisztériumtól helyeztek át embereket” – mondta a hírügynökség beszámolója szerint.
Év végégig „működőképes” rendszert építenek ki a külügyminisztériumban – tette hozzá a miniszter.
CSAK SAJÁT