Motorbiciklit nyert az alpolgármester a városháza sorshúzásán

A hétvégén tartották Suceaván a Bucovina Motorfestet, amelynek keretében a város polgármesteri hivatala sorshúzást szervezett, fődíja egy motorbicikli volt. A szerencse Teodora Munteanu alpolgármester mellé állt, ugyanis ő nyerte meg a járművet, ami a helyi közösség körében felháborodást keltett.

Miután az alpolgármester szembesült a városiak dühével, úgy döntött, hogy eladja a motorbiciklit és az árát egy gyermekvédelmi szervezetnek (Organizaţia Salvaţi Copiii Suceava) adományozza. Az alpolgármester úgy nyilatkozott a Digi24 hírtelevíziónak, hogy még júniusban megvásárolta a sorsjegyet azzal a céllal, hogy anyagilag támogassa a szervezőket, ezért vásárolt a fesztivált népszerűsítő trikókból is.

Teodora Munteanu sietett hozzátenni, hogy a fődíj egy használt motorbicikli, értéke 5000 lej körül lehet. Eladása után kapott ellenértékét pedig az említett gyermekvédelmi szervezetnek adományozza, ők azonban hivatalos Facebook-oldalukon elhatárolódtak az alpolgármestertől, mivel – mint írják – akaratukon kívül kerültek bele botrányba.

Hozzátették, azért is határolódnak el az esettől, mert nem ismerik az ügy részleteit, és az alpolgármester még nem lépett kapcsolatba velük.

(Címlapkép: Digi24)

Kapcsolódók

Kimaradt?