Mobil rendelőkkel javítanák a falvak egészségügyi ellátását

A falvak egészségügyi ellátását szolgáló három mobil orvosi rendelőt mutattak be kedden a kormány épülete előtt, írja az Agerpres.

A kormány tájékoztatása szerint a professzionális berendezésekkel felszerelt mobil orvosi egységekben a szakemberek multidiszciplináris csoportja biztonságos környezetben évente mintegy 10 ezer kiszolgáltatott személynek nyújthat komplex orvosi és pszichoszociális szolgáltatásokat, többek között ultrahangvizsgálatot is.Fotó: Pexels

A vidéki térségek mobil orvosi ellátását szolgáló programot bemutató rendezvényt a kormány, a Mentsétek meg a Gyermekeket romániai szervezete és az Orvoskaraván Egyesület szervezte. A három mobil orvosi rendelőt az MSD for Mothers támogatásával vásárolták meg, egy nagyobb, a Moldovai Köztársaságot is magában foglaló projekt részeként.

A vidéki mobil orvosi szolgáltatásokat célzó program bemutatásán Marcel Ciolacu miniszterelnök és Alexandru Rafila egészségügyi miniszter az állam, a magánszféra és a civil szféra összefogásának jelentőségét hangsúlyozta.

A rendezvényen a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter mellett részt vett Carmen Orban, a miniszterelnöki hivatal államtanácsosa, Mihai Ranete, az Orvoskaraván Egyesület alapító tagja, Gabriela Alexandrescu, a Mentsétek meg a Gyermekeket romániai szervezetének ügyvezető elnöke, illetve Marcelo Pascual Morales, az MSD romániai és moldovai kirendeltségének vezérigazgatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?