Minden, amit ma teszünk, a jövőnkért van- átadták az EMKE-díjakat Kolozsváron

A Kárpát-medencei magyar civil szervezetek és közösségek következetes támogatásáért Kötő József-díjat vehetett át Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) évi közgyűlésének alkalmával 13 díjat és öt életműdíjat adtak át azoknak a személyeknek, akik a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytattak.

Az 1885. április 12-én megalakult EMKE, az esemény kapcsán ezt a napot tizenöt éve az erdélyi magyar közművelődés napjának tekinti. Hagyományosan ehhez a dátumhoz közeli időpontot választanak az évi közgyűlés megszervezésére, ami egyben a társ- és fiókszervezetek seregszemléje, az egyes régiók alelnökei, illetve a fiókszervezetek munkájának évértékelője is.

Széman Péter átadja a díjat Potápi Árpád Jánosnak | Fotó: Kiss Gábor

A szombaton tartott közgyűlés megnyitóján Széman Péter, az EMKE elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Potápi Árpád Jánosnak adta át a szót, aki elmondta, számára Budapest után egyértelműen Kolozsvár a magyarság második legfontosabb centruma, fővárosa. Az államtitkár megköszönte a díjat, majd hozzátette, ezáltal nem csak az ő, hanem a munkatársai, valamint a magyar kormánynak azt a törekvését is értékelik, amely töretlenül jellemezte a 2010-es éveket és a ’20-as évek derekát is. „Az elmúlt években együtt fogalmaztuk meg a célunkat és a sikereket is közösen érjük el” – jelentette ki. Példaként az eseménynek is otthont adó kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermét emelte ki, valamint a teológia épületeit, amelyet együttesen újítottak fel.

Potápi Árpád János | Fotó: Kiss Gábor

Potápi Árpád János hozzátette: „Nem csak a beruházások azok, amelyek sikereivel büszkélkednünk kell, hanem a szemléletben történő változással is”. Kifejtette, minden magyar ember, főleg a gyerekek és fiatalok, akik úgy nőnek fel, hogy ha a magyar nemzetről hallanak, akkor nem csak a szűk Magyarországra gondolnak, hanem a Kárpát-medencében élőkre és a sokkal távolabb élő közösségekre is. „Közös cél az, hogy beszélhessünk magyar emberekről tíz, húsz, ötven, száz év múlva is. Ha mi ezt a munkát nem végezzük el a következő években, akkor jövőnket éljük fel, tehát minden, amit ma teszünk, az a jövőnkért van” – emelte ki.

Ezt követően Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke vette át a szót. Ünnepi beszédében elmondta a két hét múlva sorra kerülő RMDSZ kongresszus egyrészt a számvetés ideje, másrészt a jövőbe néző programok összeadása.

Székely István | Fotó: Kiss Gábor

A népszámlálás eredményeiből azonosítani tudták a problémákat és világossá vált, hogy melyek azok a területeket, amelyekkel foglalkozni kell. „Kétharmada az erdélyi magyaroknak jelenleg magyar vezetésű önkormányzat alatt él, az ilyen helyeken mások a lehetőségeink, mint mint a szórványban” – mondta. Kiemelte, a szórványban levő városokban nehezebb megőrizni a magyar identitást, ebben van kitüntetett szerepe az EMKE-nek és a működő magyar házaknak. Hozzátette az idősebb generáció is megérdemli a figyelmet, de elsősorban az alapkérdés a fiatalok nemzeti identitásának a biztosítása, ami távolról sem mondható megoldottnak a nagyvárosi környezetben. „Többször is próbálkoztunk az elmúlt harminc évben valamilyen formában megszólítani ezeket a fiatalokat, viszont az eredmények nem biztatóak, ennek ellenére nagyon fontos ezt a programot folytatni a következő években” – jelentette ki Székely István.

Szót kapott Tasnádi Szilárd alprefektus, aki elmondta nem csak az identitás csodálata fontos, hanem annak megőrzése és tovább adása is létfontosságú. Köszönetet mondott az EMKE-nek, amely immár 138 éve ezt segíti elő. „Ami még szebb, hogy 1991-től díjazza is azokat a személyeket, akik hozzájárulnak az identitásunk megőrzéséhez és továbbadásához” – mondta.

Tasnádi Szilárd | Fotó: Kiss Gábor

A köszöntőket követően került bemutatásra Potápi Árpád János 2023, a gondoskodó nemzet éve a nemzetpolitikában című előadása. A gondoskodó nemzet az idei év tematikája, amit a Magyar Állandó Értekezlet tagjai fogadtak el. Az államtitkár elmondta, próbálnak olyan tematikus éveket meghatározni, ami az egész magyar közösséget megérinti. „Az elmúlt időszakban nagyon sokat tettünk azért, hogy megerősítsük a magyar közösségeket, erre 13 esztendőnk volt” – jelentette ki. Hozzátette a nemzetpolitika éveiben folytonosságra és kiszámíthatóságra törekednek, a közösségeket pedig ágazati szinteken is szeretnék megerősíteni. Az előadás során kitért az elmúlt évek sikereire, a magyar állam támogatta projektekre és programokra az oktatás, a kultúra, a sport, a gazdaság és az önkormányzatok területein is.

Az előadás után rendhagyó módon, a legfeljebb három évente odaítélhető Kötő József-díjat nyújtották át Potápi Árpád Jánosnak.

A díjátadót Dr. Szémán Emese Rózsa az Iskolai Közösségi szolgálat a romániai magyar középiskolai oktatásban című előadása követte, majd az elnöki beszámoló az EMKE Országos Elnökségének tevékenységéről.

Az EMKE 2023-as díjazottai:

Bányai János-díj: dr. Sári Zsolt múzeumi főigazgató-helyettes részére – az erdélyi magyar épített örökség és az erdélyi társadalom történetének feltárása, megőrzése és múzeumi keretek között történő megmutatása érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül

Balázs Ferenc-díj: dr. Fejes Ildikó, az egykori Csíksomlyói KALOT Népfőiskola hagyományaira épülő modern felnőttképző intézmény, a KALOT Egyesület alapításában és működtetésében végzett kiemelkedő munkásságáért

Janovics Jenő-díj: Tóth István fotóművész, a sok évtizedes alkotói munkásságáért és a fotóművészet népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért

Gr. Bánffy Miklós-díj: Szélyes Ferenc, a Csűrszínház alapítójaként kiemelkedő színpadi alakításai mellett áldozatos munkával fenntartja és évente megújuló energiával élteti ezt az egyedi kezdeményezést, melyet egy kis közösség szintjéről magas rangra emelt

Gr. Mikó Imre-díj: Hristea Erika-Elisabeta vállalkozó, a kolozsvári magyar egyházak, oktatási intézmények, kulturális és sportegyesületek, az erdélyi Versailles megmentésére szánt jelentős támogatásáért

Kallós Zoltán-díj: Sára Ferenc és Varga Zsuzsanna házaspár, a népi kultúra éltetéséért, a Gyimes völgyében évtizedek óta kifejtett értékmegőrző munkájukért

Kovács György-díj: Varga Balázs, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatában végzett kiemelkedő színpadi teljesítményeiért, valamint a társulati áldozatos munkájáért

Kötő József-díj: Potápi Árpád János államtitkár, a Kárpát-medencei magyar civil szervezetek és közösségek következetes támogatásáért

Monoki István-díj: Köllő Enikő tevékeny és eredményes könyvtárosi pályája elismeréseként, kimagasló könyvtárosi és rendezvényszervezői munkásságáért, írott kulturális örökségünk, értékeink megőrzése, gazdagítása, valamint ezen értékek közvetítése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért

Nagy István-díj: Czakó Gabriella zenetanár-karnagy, a több évtizedes, Kodály Zoltán szellemiségében kifejtett zenepedagógiai, karnagyi, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért

Spectator-díj: Csinta Samu újságíró, a több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel kiemelkedő publicisztikai elemzéseiért, valamint a közelmúlt ismeretlen részleteinek feltárásáért

Szolnay Sándor-díj: Erős István, a Budapesti Képzőművészeti Egyetem rektora, kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért, aktív művészetszervezői munkásságáért, az erdélyi kortárs művészet nemzetközi szintre való felzárkóztatásáért és művészetpedagógiai tevékenységéért

Poór Lili-díj: Tokai Andrea, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznője részére – a magyar és román színpadokon nyújtott kiemelkedő színpadi alakításaiért

Életműdíjat a következő személyeknek ítéltek oda:

  • László Miklós, az épített örökségünket dokumentáló fotóművészeti munkássága elismeréseként, valamint a közművelődési eseményeken való önzetlen közreműködése iránti köszönetképpen.

  • Wanek Ferenc geológus, egyetemi oktató, tudománytörténész elkötelezett és alázatos szakmai és oktatói tevékenységéért, a földtan egyetemi szintű oktatásában és általános népszerűsítésében kifejtett, több évtizedes aktív, előremutató munkásságáért, valamint tudománytörténészi és kultúraszervezői érdemei elismeréseképpen kapta meg az elismerést.

  • Albert Júlia irodalmi kultúrát közkinccsé tévő előadóművészeti munkássága, valamint a szép beszédet alapkövetelménnyé tevő oktatói tevékenysége elismeréseképpen.

  • Meister Éva színművésznő, a magyar kultúra megtartó erejébe vetett hitét, valamint a magyar szó Kárpát-medencében és a diaszpórában való közkinccsé tételét szolgáló több évtizedes előadóművészi pályája elismeréseként.

  • Gaal György Kolozsvár történetét közérthetően megismertető helytörténeti munkássága elismeréseképpen kapta meg a díjat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?