Mezei János lemond az EMSZ elnöki tisztségéről

Marosvásárhelyen megtartott hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Mezei János, hogy a nyolc éve húzódó bírósági ügyében született elmarasztaló ítéletet követően lemond az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöki tisztségéről, s így a párt alapszabályzatának értelmében 60 napon belül tisztújító küldöttgyűlést tartanak.

Mint ismeretes, nyolc évnyi eljárást, több mint 100 bírósági tárgyalást, valamint két felmentő ítéletet követően, január 13-án zsarolásért elmarasztalta a Marosvásárhelyi Táblabíróság Mezei Jánost, az EMSZ korábbi elnökét, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét.

Csomortányi István és Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei | Fotó: EMSZ

A bíróság azt tekintette zsarolásnak, hogy Mezei János polgármesterként és a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította a cég ügyvezetőjét, Virág Zsoltot, hogy mondjon le tisztségéről. A jogerős ítélet Mezei Jánost felmentette ugyan a hivatali visszaélés és a sikkasztás vádpontjai alól, a zsarolás vádpontjában azonban elmarasztalta, így három évnyi börtönbüntetését négy év felfüggesztett szabadságvesztésben határozta meg. Emellett 10 ezer euró kártérítést kell fizetnie az őt feljelentő és az említett céget akkoriban vezető Virág Zsoltnak, öt évre eltiltották a közügyektől, 60 nap közmunkát kell végeznie, valamint részt kell vennie egy bíróság által meghatározott reintegrációs programban is.

Az ítélet kapcsán Mezei János elmondta: szerinte a román jogszolgáltatás ismételten levizsgázott, a bíróság mostani döntését pedig igazságtalannak tartja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?