Mennyivel emelkedhetnek jövőre a bérek a magánszférában?

Rossz hírekkel szolgálnak a humánerő-forrás szakértők a magánszférában dolgozóknak: a cégek átlagosan mindössze 5-7 százalékkal emelik majd a fizetéseket, vagyis az infláció mértéke alatt. Sőt lesznek olyan vállalkozások, melyek egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, hogy növeljék az alkalmazottaik bérét. Jövőre a legnagyobb béremelések az államnál lesznek.

A kétszámjegyű béremelések kora lejárt, szögezik le a szakértők. Legjobb esetben is 3-5 százalékos fizetésemelésre, vagy bérbefagyasztásra számítunk, mondta a Digi24 hírtelevíziónak Oana Botolan humánerőforrás-szakértő.

Illusztráció: Pexels

Rámutatott az informatika, a szolgáltatások terén a bérnövelések általában kétszámjegyűek voltak, azaz 10 százalék fölött, jövőre azonban örülhetünk az 5 százalékos fizetésemelésnek. A jövedelmük növelése érdekében az emberek hajlandóak munkahelyet váltani, egy nemrég készült felmérés szerint a romániai munkavállalók közel 60 százaléka tervezi a cserét, ha a jelenlegi fizetésénél jobb ajánlatot kap.

A kis cégek viszont általában nem engedhetnek meg maguknak újabb béremelést, különösen, hogy az állam arra kényszerítette őket, hogy október 1-jétől bruttó 3300 lejre emeljék a minimálbért.

A kis-és közepes vállalkozások több mint 90 százaléka már nem tudja megemelni a fizetéseket két hónappal azután, hogy már megnövelte, mondta Florin Jianu, a Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.

A legnagyobb béremelések 2024-ben az államnál lesznek. A források szerint a tanárok fizetése mintegy 20 százalékkal fog növekedni, ami 4,6 milliárd lejbe kerül az állami költségvetésnek. Az új év első napja az Országos Nyugdíj Pénztár mintegy 3000 alkalmazottja számára nettó 330 lej és 1500 lej közötti emeléseket hoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?