„A romániai vállalkozások nem bírnak ki még egy minimálbér-emelést”

Az egyik vállalkozói érdekvédelmi szervezet szerint legkorábban 2024 közepén lehetne szó a minimálbér újbóli növeléséről.

A romániai versenyszféra nem bírna ki még egy minimálbér-emelést, jelentette ki Florin Jianu, a Románia Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) az elnöke. Elmondása szerint kedden kerül sor a Háromoldalú Egyeztető Tanács ülésére, melynek napirendjén azon ágazatok szerepelnek, ahol a közeljövőben bértárgyalások lesznek. Jianu szerint a szakszervezetek valószínűleg a minimálbér újabb emelését fogják sürgetni, 2024 januárt 1-i hatállyal, írja az economedia.ro.Fotó: Kiss Gábor

„Nem hiszem, hogy a vállalkozói szférában van még valaki, aki kibírna egy újabb emelést. Talán a jövő év közepén ismét tárgyalhatunk erről, lássuk, hogy megy a gazdaság” – mondta a CNIPMMR vezetője.

Meglátása szerint a nagy adóteher miatt a minimálbér emelésének kicsi a hatékonysága. „Ha végzek egy egyszerű számítást, akkor azt látom, hogy 2 lejből 1 kerül az emberekhez, 1 pedig az államhoz az adók és illetékek révén. (…) A bérköltségek nagyon nagyok, az emberekhez kevés pénz kerül, s mindenki elégedetlen. Elégedetlen a vállalkozó is, akit a nagy költségek terhelnek, de a munkavállaló is. Az örökös haszonélvező a állam” – nyilatkozta Florin Jianu.

Az üzletember szerint a versenyszférának rá kellene kényszerítenie az államot, hogy karcsúbb, hatékonyabb és eredményorientáltabb legyen.

A kormány legutóbb október 1-től emelte a bruttó minimálbér értékét 3 ezer lejről 3300 lejre. Az építőiparban ennél lényegesen nagyobb, 4582 lej a bruttó minimálbér, míg a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban 3436 lej.

Kapcsolódók

Kimaradt?