Menesztetné Bolojant a POT – Șoșoacă is haragszik az ügyvivő államfőre

A Fiatal Emberek Pártja (POT) hétfőn bejelentette, hogy elindítja az eljárást Ilie Bolojan menesztésére a szenátusi elnöki tisztségből, illetve Románia ügyvivő elnöki tisztségéből, mivel az alakulat véleménye szerint a politikus „fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra”.

A párt hétfői közleménye idézi Anamaria Gavrilă pártelnököt, aki szerint Ilie Bolojan „súlyosan” túllépte ügyvivő államelnöki hatáskörét, amikor a romániaiak által nem támogatott döntéseket hozott Románia számára.

Leváltatná Ilie Bolojant a Călin Georgescut támogató POT | Fotó: presidency.ro

Bolojan túllépi ügyvivő elnöki hatáskörét, és jogtalanul vonja be Romániát a nemzetbiztonságot érintő döntésekbe. Nincs joga ahhoz, hogy a románok támogatása nélkül döntsön a védelmi költségek növeléséről és a fegyverkezés fokozásáról. Mindezeket a román állam számára létfontosságú döntéseket Románia stratégiai partnerével, az Egyesült Államokkal kell egyeztetni a Trump-adminisztráción keresztül. Bolojan bármilyen katonai vonatkozású döntése, amely szembemegy a washingtoni irányvonallal, visszavonhatatlan következményekkel járó nemzetbiztonsági konfliktusba sodorhat minket” – idézi a Călin Georgescut támogató párt közleménye alapján Gavrilă pártelnököt az Agerpres.

Az ellenzéki politikus azt állítja, hogy a romániaiak a szombati fővárosi tüntetésen kifejezték azon akaratukat, miszerint Romániának a Washingtonnal közös utat kell választania, Bolojan pedig döntéseivel lábbal tiporja „a románok akaratát”.

Gavrilă szerint Bolojan súlyosan vét a nemzetbiztonság ellen azzal is, hogy megtagadta Románia amerikai nagykövetének, Andrei Murariunak a visszahívását, aki a Trump-adminisztráció elleni kijelentéseivel megpróbálta Romániát egy külföldi konfliktusba belesodorni.

A POT elnöke szerint Bolojan menesztése mellett szól az is, hogy a szenátus elnökeként a szabályzatot áthágva, önkényesen megpróbálta megakadályozni a két házbizottságban Klaus Iohannis volt államfő tisztségből való felfüggesztését. Felrója az ügyvivő államfőnek azt is, hogy nem szolgált magyarázattal a romániaiaknak arról, hogy miért érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulóját.

„Tekintettel arra, hogy Ilie Bolojan még koalíciós partnerei felé sem tartja be a szavát - mivel, bár kezdetben kijelentette, hogy Crin Antonescut támogatja, most azt látjuk, hogy a saját jelöltségéért kampányol -, hogyan várhatjuk el tőle, hogy betartsa a romániaiaknak adott szavát? Mindezeket az okokat figyelembe véve a POT kezdeményezi Ilie Bolojan tisztségből való elmozdítását, hogy megszabadítsa Romániát a nemzetbiztonságot fenyegető valós veszélytől” – jelentette be Anamaria Gavrilă a közleményben.

A szenátus elnökének visszahívásához abszolút többségre van szükség.

A hétfői nap folyamán egyébként Diana Șoșoacă, a POT-hoz hasonlóan szélsőséges SOS Románia párt elnöke is kijelentette, hogy „megállítaná a bukaresti hatalmat”. „A szuverenista oldal békére szólított fel, Bolojan úr pedig azt mondta, hogy nem küld csapatokat Ukrajnába, és mindent megtesz a béke érdekében, de ez attól függ, hogy mit mondanak neki Brüsszelből. Tehát számomra teljesen világos, hogy Bolojan úr nem tud kilépni az urak rabszolgáinak kategóriájából. Ő amúgy is mindig Magyarország érdekeit képviselte, most Brüsszel érdekeit képviseli” – fogalmazott a parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?