A kiszolgáltatottakért aggódik az ellenzék
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azzal vádolta meg szerdán Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, hogy nem támogatja a kiszolgáltatott kategóriákhoz tartozó embereket, csak a „különlegeseket”.
Az USR elnöke Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben sérelmezi, hogy 2025-ben nem kapnak élelmiszer-támogatást az 1281 és 2000 lej közötti jövedelemmel rendelkező kisnyugdíjasok.
Több mint 800.000 személy – a társadalom legkiszolgáltatottabbjai – hatszor kevesebb támogatást kap élelmiszer-vásárlásra, mint 2024-ben, idézi Lasconi bejegyzését az Agerpres hírügynökség.Közéjük tartoznak a szociális segélyben (garantált minimálnyugdíjban) részesülő nyugdíjasok, illetve a 2000 lejig terjedő jövedelemmel rendelkező, fogyatékkal élő felnőttek és gyermekek, valamint a beilleszkedési támogatásban részesülő családok.
A Támogatás Romániának program keretében biztosított szociális utalványokat ugyanis már csak a szociális segélyre jogosult nyugdíjasok kapják meg, a 2000 lej alatti nyugdíjra jogosultak nem. Az élelmiszer-utalványok összege is jelentősen csökkent: míg 2024-ben kéthavonta 250 lejt kaptak a rászorulók, addig idén már csak 125 lej illeti meg őket, és ez is csak évente kétszer – írta a párt vezetője.
Elena Lasconi azért is bírálta a kormányt, mert nem indexálta az infláció mértékéhez – legalább 10,4 százalékkal – a nyugdíjakat, a garantált minimálnyugdíjat és más szociális juttatásokat.
CSAK SAJÁT