Megvan a kormány jóváhagyása: épülhet a kézdivásárhelyi uszoda

Folytatódhat a fedett úszómedence építése Kézdivásárhelyen, erről döntött csütörtöki ülésén a kormány – számolt be szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében az RMDSZ.

Mint írják, a céhes városban már 2006-ban elkezdődött az úszómedence építése, ám 2008-ban leálltak a munkálatok.Az uszoda látványterve

„A mai döntéssel a kézdivásárhelyi közösségnek régi vágya teljesül, több mint tíz év után a sportkomplexum sorsa kimozdulhat a holtpontról. Arra vállalkoztunk decemberben, azért léptünk be a kormányba, hogy megkeressük és biztosítsuk a forrásokat a fejlesztésekhez. A Cseke Attila által vezetett minisztérium az elmúlt nyolc hónapban döntéseivel új utakat nyitott meg, a helyi közösségeket szolgálja. A sportberuházások terén is jelentős eredményeket értünk el, jó úton haladunk afelé, hogy településeink ne maradjanak sportlétesítmény nélkül” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

Kézdivásárhelyen nagy hagyománya van a versenysportoknak. A fedett uszoda megépítésével a helyi sportélet úszó- és vízipóló csapattal is bővülne. A közel 35 méter hosszú, 21 méter széles és 8 úszósávval ellátott medence nyitott lenne a versenyzők számára, de a tervek szerint úszásoktatás is zajlana itt a kézdivásárhelyi és a környező településen tanuló kisiskolásoknak.

Az várhatóan uszodát 2024-ben fejezik be. Megépítésének összköltségvetése közel 145 millió lej, a fennmaradó szükséges forrásokat a fejlesztési minisztérium biztosítja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?