Országos újdonság - megszüntetné a névre szóló parkolóhelyeket a nagyváradi önkormányzat

Kerületi bérleteket vezetnének be, a parkolóhelyeket az autósok az érkezés sorrendjében foglalhatnák el.

A parkolási szabályzat átírására kötelezte a Nép Ügyvédje a nagyváradi önkormányzatot. Erre azt követően került sor, hogy egy elégedetlen autótulajdonos panaszt tett a helyi ombudsman-kirendeltségnél.Fotó: Pexels/Jens Mahnke

A jelenleg érvényben levő, 2010-ben elfogadott parkolási szabályzat értelmében a lakótelepi parkolóhelyeket szétosztották a lakótársulások között, s licitálás révén ítélték oda. A szabályzat előírja, hogy háromévente meg kell ismételni az eljárást, azonban az önkormányzatnak nincs tudomása róla, hogy akár egyetlen esetben sor került volna erre.

Időközben a városban jelentősen megszaporodott az autóállomány, az elmúlt év végén 118 ezer személygépkocsit tartottak nyilván, míg parkolóhelyből csak 27 ezer van. Ez oda vezetett, hogy azoknak, akik az elmúlt években vásároltak autót vagy új lakásba költöztek, olyan környékre, ahol már minden parkolóhelynek van gazdája, esélyük sincs a legális parkolásra, ezáltal pedig sérül az állampolgárok esélyegyenlősége.

Az ombudsman-kirendeltség felszólítására a helyi önkormányzat megtehette volna, hogy a parkolóhelyek újbóli versenytárgyalásra bocsátására kötelezi az önkormányzatokat, azonban a városvezetés úgy döntött, hogy inkább teljesen átírja a szabályzatot. Az elképzelések szerint megszűnnének az adott autótulajdonosnak kizárólagos használati jogot biztosító, személyre szóló parkolók, ezeket úgynevezett kerületi parkolóhelyek váltanák fel.

Ezek használatára, bérlet alapján, egy pontosan behatárolt városrészben lakók lesznek jogosultak, akik érkezési sorrendben foglalhatják el a parkolóhelyeket. Parkolási díj ellenében, néhány órára látogatók is használhatják majd a kerületi parkolókat.

Az új rendszert a váradszöllősi lakótelepen (Nufărul) fogják tesztelni, s a tapasztalatok alapján döntik majd el, hogy bevezetik-e városi szinten. Természetesen az új rendszer önmagában nem jelent megoldást a súlyos parkolóhely-hiányra, ezért az önkormányzat jelentős fejlesztést tervez. A városrészben 5657 lakás van, azonban csak 1529 hivatalos parkolóhely, ami, háztartásonként egy személygépkocsival számolva, 27 százalékos lefedettséget jelent.

Ennek orvoslására tervbe van véve egy négyszintes, 1000 férőhelyes mélygarázs, valamint 14 könnyűszerkezetes parkolóház építése. Ez utóbbiak összesen 3357 gépkocsi befogadására lennének alkalmasak. A már létező parkolóhelyekből megmaradna 1400, s így nagyjából minden lakos számára biztosítva lenne a szabályos parkolás lehetősége. Az egyetlen gond, hogy mindez még csak egy mesterterv szintjén létezik, amit uniós pénzből szeretne megvalósítani a város. Amíg erre sor kerül, addig az autósok továbbra is úgy és ott parkolnak majd, ahogy és ahol éppen tudnak.  

Kapcsolódók

Kimaradt?