Parkolóház láz Nagyváradon: már a hatodik épül a belvárosban, pedig a meglévők is kihasználatlanok

Eddig 17 millió euróból épített nagyrészt üresen álló parkolóházakat az önkormányzat a városközpontba, s két újabb készül, minimum 8,5 millióért.

A nagyváradi önkormányzat prioritási listáján évek óta a parkolóházak létesítési foglalja el nem csupán az első, hanem minimum az első három helyet. A városvezetés építési láza, hogy azt ne mondjuk, mániája, annak ellenére sem csillapodik, hogy Nagyvárad központja a parkolóházakkal való ellátás tekintetében minden bizonnyal az éllovasok közé tartozik az országban, ráadásul a már meglévőkben jelentős szabad kapacitás van a hét minden napján, bármely napszakban.Délutáni pillanatkép a Körös áruház melletti parkolóházban | A szerző felvétele

A bihari megyeszékhely belvárosában jelenleg négy működő parkolóház van: a Kossuth (Independenței) utcában, az egykori Voința-pálya helyén, a premontrei templom és rendház mögött, a Körös (Crișul) áruház mellett és az egykori járványkórház helyén, az igazságügyi palota mögött. Elsőként ez utóbbi készült el, még 2012-ben. A hatszintes épületben, mely 4 millió euróba került, 457 gépkocsi parkolhat.

2020-ban és 2021-ben további három parkolóházat adtak át. A legnagyobb, mely a Kossuth utcában áll, a Sebes-Körös partján, 460 parkolóhellyel rendelkezik. A mélygarázst az önkormányzat a leggazdagabb romániai magyar, Teszári Zoltán cégével, az RCS&RDS-sel társulva építtette fel. A beruházás 8,1 millió euróba került, Teszáriék hozzájárulása 1,5 millió euró volt. A létesítménynek 70 százalékban az önkormányzat a tulajdonosa, 30 százalékban pedig az RCS&RDS.

Az egykori Voința-pálya helyére épített és a Körös áruház mellé felhúzott parkolóházak kb. ugyanakkora összegbe kerültek, egyenként 3,5 millióba. Mindkettőnek az önkormányzat a tulajdonosa, előbbi 336, utóbbi 395 autót tud egyidejűleg befogadni.

Az ideális parkolási díj

A parkolóházakban a parkolási díj, napszaktól függően óránként 1,5 vagy 3 lej, a napi jegy pedig 30 lejbe kerül. „A legjobb parkolási díj az, amelyik 80 százalékos kihasználtságot biztosít” – nyilatkozta Ilie Bolojan jelenlegi megyei tanácselnök még abban az időben, amikor váradi polgármester volt. Ennek fényében úgy tűnik, hogy  a nagyváradi parkolási díjak vagy túlságosan borsosak, vagy pedig parkolóházból van túl sok.

A Maszol megkeresésére az önkormányzat azt közölte, hogy 2022 első öt hónapjában a Voința-pálya helyére épült parkoló kihasználtsága 76 százalékos volt, „egy hónap alatt átlagban 256 személygépkocsi vette igénybe a parkolót”. Egyértelmű, hogy ennyi autó nem egy hónap, hanem egy nap alatt fordul meg a parkolóházban, s az is, hogy mivel egy nap 24 órából áll, a járművek pedig ennél sokkalta rövidebb időt töltenek el benne, a kihasználtsága meg sem közelíti a 76 százalékot.

A Kossuth utcai mélygarázs kihasználtsága még kisebb, az önkormányzat szerint 60 százalékos, ami napi 270 autónak felel meg. Mivel ezek csak pár órát parkolnak az épületben, a 460 hely zöme a nap nagy részében üresen áll. Az elmúlt időszakban rendszeresen feljegyzem, hány szabad helyet mutat a mélygarázs elektronikus kijelzője, 100-nál kevesebbet eddig még nem láttam.

A Körös áruház melletti parkolóházat azzal a céllal építették, hogy az ott vásárlók számára a parkolás ne okozzon gondot. Ehhez képest, amikor egy tavaszi hétköznap délutánján bementem a parkolóba, hogy saját szememmel győződjek meg a kihasználtságáról, az kongott az ürességtől, egyik felső szintjén egy fia autó, annyi sem parkolt.Az egykori járványkórház helyén álló parkoló | A szerző felvétele

Az önkormányzat eddig közel 17 millió eurót költött nagyrészt kihasználatlan parkolóházak építésére a városközpontban, de újabb beruházások vannak folyamatban. A vár mellett rövidesen kezdődik egy 251 férőhelyes mélygarázs építése. Ennek az eredeti költségvetése 25 millió lej volt, amire még rájön az áfa, ám az építőanyagok drágulása miatt úgy becsülik, hogy kb. 20 százalékkal többe fog kerülni, legalább 6 millió euróra.

Park & ride váradi módra

Az önkormányzat uniós pénzből szerette volna felépíteni, park & ride típusú parkolóként pályázott a támogatásra, azonban a brüsszeli illetékeseknek nem sikerült eladniuk ezt a maszlagot. A park & ride ugyanis városszéli parkolót jelent, melyet azzal a céllal építenek, hogy az autóval érkezők hagyják ott a járművet, a városon belül pedig a tömegközlekedést vegyék igénybe. Ez esetben épp az alapfeltétel nem, teljesül, a szóban forgó parkolóház ugyanis a városközpontban lesz.

Legalább ilyen bizarr a másik projekt, a Rimanóczy (Iosif Vulcan) és a Nagysándor (Aurel Lazăr) utcák közé építendő parkolóház. Ez egy belső telken áll majd, s hogy megközelíthető legyen, le kell bontani egy Rimanóczy utcai házat. Ebben az a fölöttébb visszás, hogy a Rimanóczy jószerivel az utolsó egységes architektúrájú váradi utca, kizárólag korabeli házak állnak rajta. Ezt a korabeli hangulatot tükröző arculatot megbontani egy vitatható fontosságú beruházás miatt nem tűnik indokolt és szakmailag megalapozott döntésnek.

Természetesen Florin Birta polgármester nem osztja ezt a véleményt. Szerinte nagy szükség van a parkolóházra, mert az elmúlt években 200 parkolóhely szűnt meg a városközpontban. A 145 férőhelyes parkolóház egyébként 2,5 millió euróba fog kerülni.

Ez lesz a hatodik parkolóház Nagyvárad központjában, melyek egy 600 méteres sugarú körön belül helyezkednek el, s a két legtávolabbi közti távolság sem sokkal haladja meg az 1 kilométert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?