Hétszer annyi autó van Romániában, mint hivatalos parkolóhely

A parkolási díjakból a nagyváradi önkormányzatnak van a legtöbb bevétele, az egy parkolóhelyre eső átlagos bevétel ellenben Székelyudvarhelyen a legnagyobb.

A tavalyi év végén 1 274 982 hivatalos parkolóhely volt Romániában, derül ki a Vegacomp Consulting tanácsadó cég által készített tanulmányból. Ez többszöröse a hazai járműparknak, jelenleg ugyanis kb. 7,8 millió személygépkocsit tartanak nyilván.Fotó: Gábos Albin

2020 végén még csak 1,154 millió parkolóhely létezett, két év alatt tehát 120 ezerrel nőtt a számuk. 792 ezer parkolóhely lakóépületek közelében található, az azokban élők használatára, a többi pedig utcákon és parkolókban, illetve parkolóházakban.

A legtöbb parkolóhely, teljesen módon, Bukarestben van, a számuk 265 ezer. A második Temesvár, a harmadik pedig Brassó, ahol 81, illetve 67 ezer gépjármű számára alakítottak ki hivatalos parkolóhelyet. Az első tízben még két erdélyi város van, Kolozsvár az ötödik, Marosvásárhely pedig az utolsó helyen, 41 231, illetve 28 880 hellyel.

Nagyvárad épp, hogy kimaradt a Top 10-ből, azonban éllovas a parkolási díjakból származó bevételek tekintetében. Ehhez az is kellett, hogy a tanulmány készítői külön-külön könyveljék el a bukaresti központi önkormányzat és a hat kerület bevételeit. Nagyvárad kasszájába 21,2 millió lej folyt be tavaly, míg Bukarestébe csak 19,2 millió. Kolozsvár (15 millió lej) a harmadik, Temesvár (12,3 millió lej) a negyedik, Arad (7,5 millió) a hatodik, Brassó (6,1 millió) pedig a tizedik helyen áll. A tanulmány szerint a parkolási díjak Bukarestben és Kolozsváron a legmagasabbak.

Az egy parkolóhelyre eső bevétel nagysága alapján összeállított lista élén Székelyudvarhely áll. A székely anyavárosban mindössze 497 parkolóhely van melyek után 919 ezer lej bevételhez jutott az önkormányzat, vagyis minden hely után átlagosan 1850 lejhez. A hatékonyság tekintetében Ploiești volt a második 1206, s Rovinari a harmadik 1112 lejjel. Az első tízbe három erdélyi település került még be: Nagyvárad (770 lej), Nagydisznód (603 lej) és Barcarozsnyó (534 lej).

A tanulmány készítőit a bicikliparkolók helyzete is érdekelte. Információik szerint a legtöbb kerékpárt, 1040 darabot Csíkszeredában lehet civilizáltan leparkolni. Ezt a toplistát az erdélyi települések uralják: Pécskán 1000, Nagyszebenben 679, Kolozsváron 477, Nagylakon 200, Vulkánban pedig 187 parkolóhely van biciklik számára. A tízes toplistát Sepsiszentgyörgy zárja 150 parkolóhellyel.  

Kapcsolódók

Kimaradt?