Mégis bíróság elé állítják a bukaresti repterek volt főnökét
Érvénytelenné vált a korábban kötött vádalku, ezért bíróság elé kell állnia George Alexandru Ivannak, a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalat (CNAB) volt vezérigazgatójának az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér üzlethelyiségeinek bérleti szerződéseinek meghosszabbítása ügyében.
Mint korábban beszámoltunk, május végén még arról tájékoztatott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), hogy csak egyetlen gyanúsított ellen emelnek vádat, a többiek, köztük Ivan, beismerő vallomást tettek és felfüggesztett börtönbüntetésért cserébe peren kívül megállapodtak a több mint 20 millió eurós korrupciós ügyben. A hatóságok keddi közleménye viszont rámutatott arra, hogy a bukaresti táblabíróság visszaállíttatta az ügy eredeti jogállását, és így vádalku hiányában megtörtént a vádemelés Ivan ellen is.
A közlemény ezúttal sem nevezi meg azt a személyt, aki ellen májusban már vádat emeltek, de a vádirat alapján Ivan közreműködésével 10 millió eurós kenőpénzt kért tavaly januárban egy cég munkatárástól, azt ígérve, hogy cserébe közbenjár a szállításügyi minisztériumnál, hogy a reptéren lévő üzlethelyiségének bérleti szerződését öt évre meghosszabbítsák. Ügyanazon év őszén is kenőpénzt kérte egy cégtulajdonostól, miközben titkos adatokat osztott meg egy versenytárgyalás kiírásáról.
Mint már írtuk, a korábban nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyvek alapján az ügyben egy korábbi vállalkozó Cristian Bălan, a Millenium Pro Design egyik társtulajdonosa Cătălin Lăscuț – az országos vámfelügyelet korábbi főnökének, Pavel Lăscuțnak a fia – és Laurențiu Tănăsescu, a Millenium igazgatója szerepelt a gyanúsítottak listáján. Hardan Saadeh, a DNATA igazgatója tanúként szerepelt az ügyben. A hatóságok korábban Lăscuțttal és Tănăsescuval is vádalkut kötöttek, ugyanakkor korábbi információk alapján úgy tudni, hogy a korrupciós botrányban közvetítői szerepelt vállalt Cristian Bălan az, aki ellen már idén májusban vádat emeltek.
CSAK SAJÁT