Megint az úzvölgyi haditemetőben jártak Tîrnoveanuék 

Megint az úzvölgyi temetőben járt Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű nacionalista szervezet elnöke, akinek vezényletével július 8-án törvénytelenül állítottak fel 150 fakeresztet a nemzetközi katonai emlékhelyen. A Hargita Megyei Tanács közben egy, a sírkertben elhelyezett videókamerás megfigyelőrendszer felállításának finanszírozásáról döntött.   

Gicu Samoilăval közösen kisebb megerősítési munkálatokat végeztünk az úzvölgyi nemzetközi hősi temetőben, miután egy óriási fenyő a Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség által a Román hadsereg hőzeinek emlékére állított 150 kereszt közötti részre zuhant a vihar során, s megrongált néhány keresztet” - számolt be Facebook oldalán Mihai Tîrnoveanu. A magyarellenes akcióiról ismert fogorvos egyebek mellett arról is ír, hogy amennyiben peres ügy lesz a keresztállításból, akkor ők azonnal az igazságszolgáltatáshoz fordulnak az RMDSZ és Magyarország összes eddigi úzvölgyi törvénytelenségei miatt”. Tîrnoveanu közölte: ha bárki eltávolítja a kereszteket, különböző tiltakozó akciókkal fognak válaszolni a lépésre.  

Egy fenyőfa dőlt a törvénytelenül felállított keresztek közé Forrás: Mihai Tîrnoveanu Facebook oldala

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is reagált a történtekre. Sajnos nem tudnak nyugodni hősi halottaink az úzvölgyi temetőben. A természeti csapások ellen nem tudunk tenni, egy nagy fa kidőlt a temetőben, de Hargita Megye Tanácsa és Csíkszentmárton önkormányzata társulásában a törvényes utat követve, helyreállítjuk a károkat” - írta közösségi oldalán a politikus.

‼Sajnos nem tudnak nyugodni hősi halottaink az úzvölgyi temetőben. ⛈A természeti csapások ellen nem tudunk tenni, ???? egy nagy fa kidőlt a temetőben, de Hargita Megye Tanácsa és Csíkszentmárton Önkormányzata társulásában a törvényes utat követve, helyreállítsuk a károkat. ????De arról is értesültem, hogy Mihai Tirnoveanu egy BV jelzésű autóval érkezett ma meg a temetőbe, és önkényesen a kidőlt fa által megrongált, az általa törvénytelenül elhelyezett deszkaépítményeket javította. ❌Felháborító és elfogadhatatlan, hogy nem értik egyesek, hogy ez egy nemzetközi temető, ahol szabályok vannak. Az úzvölgyi temetőben mindenki azt tesz, amit akar? és kénye kedve szerint nem tevékenykedhet ott bárki, mert törvényellenes! ‼Kérem a belügyminisztérium Hargita megyei szerveit, hogy tartsák fenn a rendet, kérdezzenek rá, ha illetéktelenek lépnek a temető területére, felügyeljék, hogy ki mit tesz a temetőben. Hanem mindenki kénye-kedve szerint azt tesz, amit akr, és hiába akarunk törvényesen eljárni és fenntartani a rendet, magunkra vagyunk maradva! ????Kérem, osszák meg a videót, és várom a javaslatokat! #Úzvölgye #törvénytelenség

Közzétette: Borboly Csaba – 2023. július 28., péntek

Arról is beszámolt, hogy értesülései szerint  Mihai Tirnoveanu egy brassói rendszámú autóval érkezett a temetőbe, és önkényesen javította a kidőlt fa által megrongált, törvénytelenül elhelyezett deszkaépítményeket. Felháborító és elfogadhatatlan, hogy nem értik egyesek, hogy ez egy nemzetközi temető, ahol szabályok vannak” - fogalmazott Borboly. Arra kérte a belügyminisztérium Hargita megyei szerveit, hogy tartsák fenn a rendet. 

A Hargita Népe közben arról számolt be, hogy az úzvölgyi katonatemetőben videókamerás megfigyelőrendszer felállítására, valamint a tisztaság felügyeletére és karbantartásra száz- és tizenötezer lejt különített el határozatban Hargita Megye Tanácsa, amely így biztosítani tudja a hősök sírkertjének biztonságát, tisztaságát, az illegálisan elhelyezett tárgyak, anyagok eltávolítását, valamint huszonnégy órás, mindenki számára hozzáférhető online közvetítést a helyszínről. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?