A Védelmi Minisztériummal készül tárgyalni az Úzvölgyében újabb kereszteket kihelyező szélsőséges szervezet

A védelmi minisztériummal folytat tárgyalást jövő héten, és az úzvölgyi katonatemetőben szombaton felállított 150 fakereszttel létrehozott „román parcella” hivatalossá tételét kéri Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului szervezet vezetője.

Mihai Tîrnoveanu elmondta, hogy július 13-án fogadják a bukaresti szaktárca képviselői, miután egy korábbi petícióban kérte az úzvölgyi katonatemető „román parcellájának” hivatalossá tételét. Azt is mondta, hogy a hősök kultuszáért felelős román hatóság engedélyét is kérni fogja a szombaton kihelyezett fakeresztekhez.Fotó: Beliczay László

Amint arról beszámoltunk, Tîrnoveanu és hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a sírkertben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A piros-sárga-két román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is felállították, amire kitűzték a román zászlót. Miután a jelen lévő ortodox pap megáldotta ezeket, 150 román katonának a nevét is felolvasták.
Tîrnoveanu úgy nyilatkozott: a keresztek felállítása nem törvénytelen, mivel ezek nem építmények, nem szükséges építkezési engedély a kihelyezésükhöz. A Calea Neamului vezetője azt állítja: két - egy 1985-ből és egy 1988-ból származó - irat is bizonyítja, hogy az úzvölgyi sírkertben román katonákat is eltemettek. „Ezek nem cetlik vagy kifestősök, hanem a román hadsereg iratai, melyeket a román védelmi minisztérium bocsájtott ki abban az időszakban” - mondta Tîrnoveanu.

Hozzátette: ha a csíkszentmártoni önkormányzat eltávolítja a kereszteket, újakat tesznek helyettük, és ha bíróságon támadják meg a szombati akciót, ők is pert indítanak a község által korábban állított keresztek ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?