Tovább duzzad a Facebook-bejegyzése miatt előállított aktivista ügye

Tovább burjánzik az Angi Șerban-ügy: azt követően, hogy civil szervezetek közös állásfoglalásban nevezték rendőri visszaélésnek az aktivista elleni intézkedéseket, a közismert rendőr, Marian Godina természetesnek nevezte az eljárást, az Investigațiimedia.ro ugyanakkor kiderítette, hogy ügyészségi jóváhagyás nélkül vitték be kihallgatni a Facebook-bejegyzése miatt felbujtással gyanúsított nőt.

Fotó: Angi Șerban Facebook-oldala

Mint azt korábban megírtuk, Angi Șerban a Facebook-oldalán bírálta vasárnap a tüntető fuvarozók és gazdák elleni erőteljes hatósági fellépést. Emiatt aznap este bevitték a rendőrőrsre kihallgatni. Ott megmotozták és újlenyomatot is vettek tőle. Az ActiveWatch több civil szervezettek közösen fogalmazott meg hétfőn egy közleményt, amelyben visszaélésnek minősítik a bukaresti aktivista elleni intézkedést, ami szerintük a megfélemlítést célozza és sérti a szólásszabadsághoz való alapjogot. Szerintük Șerban vitatott Facebook-bejegyzése nem meríti ki a felbujtás fogalmát.

Ismert ugyanakkor az is, hogy a blogger abban egy olyan fénykép kapcsán kért magyarázatot a belügyminisztériumtól, amelyben a különleges erők egyik embere puskát szegez egy előtte álló autóra. Șerban bejegyzését azzal a kérdéssel zárta, hogy „ha a demokráciában, egy békés tüntetésen a rendőrség puskával jelenik meg, akkor talán jogos lenne az is, ha a nép koktélokkal vonulna ki?”

Ezen mondatra hívta fel a figyelmet később Marian Godina is. A közismert rendőr személyes Facebook-oldalán közölt videóbejegyzésben emelte ki, hogy még ha nem is volt konkrétan kimondva, mindenki számára egyértelmű, hogy a blogger Molotov-koktélra célzott. Meglátása szerint emiatt bármilyen civilizált országban behívatták volna a rendőrségre, már csak azért is, hogy jelezzék: a hatóságok figyelemmel követik a történteket. „Csak egy kicsiny szikra kell, hogy valamilyen bolond kimenjen Molotov-koktéllal a tüntetők közé. (…) Ha ez megtörténne, akkor mit mondanának azok, akik most háborognak? Azt, hogy a rendőrség tudott róla, hiszen le volt írva xy közösségi oldalán, de mégsem tett semmit” – ecsetelte Godina.

Kiemelte azt is, hogy a motozás és az újlenyomat levétele a rutineljárás részét képezi, bár azt megjegyezte, hogy a hatóságok „taktikai hibát” vétettek, amikor bevitték – amúgy szerinte nem kell túlgondolni, hogy miért nem a személyi igazolványban lévő címén keresték, valószínű, hogy máskor már igazoltatták azon a címen, ahonnan most előállított. „Ezzel csak egy nem remélt, ingyen reklámot kínáltak ennek a tüntetőnek, aki tudomásom szerint ebből él és táplálkozik. (…) Szerencsésebb lett volna, ha másnap beidézik, és akkor nem tudna áldozati szerepben tetszelegni a nyilvánosság előtt” – mondta.

Angi Șerban vitatott Facebook-bejegyzése továbbra is elérhető a közösségi oldalán | Fotó: képernyőmentés

A rendőr beszélt az említett fényképről is, amely elindította az eseményeket. Kiemelte, hogy a képen látható rendőr valóban az autó motorháza felé tartja a puskáját, de ezt így tanítják a kiképzésen. Ráadásul nem is éles lövedék van a fegyverben, tette hozzá. Megjegyezte, hogy talán nem kellett volna ennyire ellenséges stílusban eljárnia, de mivel nem volt a helyszínen, nem tudja, hogy mi késztette erre a kollegáját. Feltételezhetően a jármű át akarta törni a rendőrkordont. Ha nem próbálja megállítani, most azért háborognának, hogy a helyszínen lévő rendfenntartók nem állították meg, vélekedett Godina, aki azt elismerte, hogy Angi Șerban jogosan kért magyarázatot az illetékesektől a fényképen látott esettel kapcsolatban.

Ügyészi beleegyezés nélkül állították elő

Angi Șerban eközben továbbra is túlkapásnak tartja a hatóságok vele szembeni intézkedését. Emlékezetes, hogy azt állította, a hatóságok nem tudtak felmutatni az ügyészség által láttamozott előállítási parancsot.

Ezzel kapcsolatban az Investigațiimedia.ro kért tájékoztatást Bukarest 5-ös körzetének ügyészségétől, amely alapján a hatóságok hivatalból indítottak vizsgálatot a blogger „koktélos” bejegyzése miatt. Azt írták, hogy az illetékes ügyészt arról tájékoztatták, hogy elkezdik az eljárást a gyanúsított kihallgatásához, ugyanakkor az nem vélt részletesen meghatározva, hogy mikor és hogy idézés vagy előállítás útján. A tüntetések miatt a nyomozóhatóság sürgősnek tartotta a 36 éves nő kihallgatását, emiatt adták ki az előállítási parancsot még aznap. A kihallgatásról utólag tájékoztatták az illetékes ügyészt és megállapodtak, hogy a nyomozószervek minél hamarabb bemutatják a bűnvádi nyomozásra vonatkozó dossziét, hogy azt iktassák. Azt is mondták, hogy a nyomozóknak nem kell az eljárás minden szakasza előtt részletesen tájékoztatniuk az ügyészt. Az Investigațiimedia.ro tájékoztatása alapján kedd koradélután a Șerban elleni bűnvádi eljárásról készül dossziét még nem látta az ügyész.

A lap arra is figyelmeztetett, hogy a bukaresti rendőrfőkapitányság tájékoztatása arra engedett következtetni, hogy az ügyészségnek tudomása volt az előállítási parancsról, ami ahhoz vezetett, hogy a már említett civil szervezetek közös állásfoglalásukban – mint mi is írtuk – az ügyészség hozzáállását is bírálták.

Azt meg kell jegyeznünk, hogy Angi Șerban vitatott bejegyzése továbbra is módosítatlanul elérhető a Facebook-oldalán. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?