Különösen kegyetlen gyilkosság: a 24 éves lányt megfojtották, anyja szénné égett

Holtan találtak otthonában egy 45 éves nőt és 24 éves lányát a Brassó megyei Olthévíz községben.  Az asszony – feltételezések szerint néhány perccel halála előtt – felhívta a más megyében tartózkodó férjét. A férfi kihallgatásakor azt mondta, a beszélgetés után az volt az érzése, hogy „valami rossz” történt otthon. Riasztotta a szomszédot és egy rokonát, azok találták meg asszony holttestét. A boncolások azt mutatják, hogy a 24 éves lányt megfojtották még az anyja halála előtt, míg a 45 éves nő szénné égett. Holtteste mellett egy valószínűleg üzemanyagot tartalmazó égett edényt találtak.

Kihallgatták az olthévízi gyilkosságot vizsgáló ügyészek annak a 45 éves nőnek a férjét, akit 24 éves lányával együtt holtan találtak pénteken az otthonukban, írja a News.ro. „A kihallgatásokból kiderült, hogy az eset akkor történt, amikor a nő férje, a másik áldozat apja Prahova megyében tartózkodott. Állítólag délután 16 óra körül folytatta az utolsó telefonbeszélgetést a feleségével, ami azt a gyanút keltette benne, hogy otthon valami rossz történt. Közvetlenül ezután felhívta a lányát, aki nem válaszolt a telefonra, ami miatt szemtanúkat hívott, akik felfedezték felesége holttestét, majd riasztották a rendőrséget” – áll az ügyben nyomozást folytató Brassó megyei ügyészség hétfőn kiadott közleményében.

Illusztráción | Fotó forrása: a Román Rendőrség Facebook-oldalaIdő közben az igazságügyi orvosszakértők a boncolás során megállapították, hogy a 24 éves lány december 15-én délután, 14 és 16 óra között halt meg „szív- és légzési elégtelenség következtében, amelyet egy másik személy által egy hosszúkás kemény tárggyal való fojtogatás okozott”.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat azt is kimutatta, hogy a 45 éves nő halála ugyanazon a napon, 15-17 óra körül következett be, szív- és légzési elégtelenség következtében, „tűz okozta felső légúti égési sérülések következményeként”.

„A boncolás tűz okozta égési sérüléseket mutatott ki a test teljes felületén (részleges elszenesedés). A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy az anya mellett – akinek elsősorban a felsőtestén keletkeztek égési sérülések – egy elszenesedett műanyag edény (5 literes PET-palack) volt, amely korábban üzemanyagot tartalmazhatott, és amelynek ki volt nyitva, valamint egy gyufásdoboz is volt mellette” – áll az ügyészség közleményében.

A 45 éves nő holttestére pénteken talált rá olthévízi otthona hátsó udvarán egy szomszéd, akinek kulcsa volt a házhoz, valamint egy rokon. Őket a nő férje riasztotta. A 24 éves lányt a helyszínre érkező rendőrök holtan találták a házban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?