Maros megyében idén is rendezvénysorozattal ünneplik a víz világnapját

Minden év március 22-én az élet létfontosságú elemeként ünneplik a víz világnapját. A Maros Vízgyűjtő Medence Igazgatósága a múlt hét óta több rendezvényt is tervezett erre az időpontra, amelyek ezen a héten is folytatódnak.

„Az első eseményünk a marosvásárhelyi Poklos-patak takarítására összpontosított. A folytatásban a Maros, a Nyárád, a Görgény, a Nagy-Küküllő, valamint a Kis-Küküllő és mellékfolyóik zöldítése történik” – nyilatkozta Călin Fokt, a Maros Vízgyűjtő Medence Igazgatóságának szóvivője.

Hozzátette, azokon a helyeken, ahol hidrológiai munkálatokat végeznek – többek között a gátak megerősítését – az ügykezelőség munkatársai igyekeznek minél jobban kitakarítani az érintett területeket, folyókat. Ezek a tevékenységek március 17-én indultak és március 24-ig tartanak –hangsúlyozta a szóvivő.

A víz világnapja rendezvénysorozat keretében a hétvégén az igazgatóság 50 munkatársa az 1-es számú és a 2-es számú marosvásárhelyi gát három kilométeres szakaszán lefutotta a távot. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a vízkészletek érintetlen megőrzésének fontosságára.

„Idén több tevékenység is lesz megyeszerte, elsősorban az iskolák részvételével. A témák többek között a felszín alatti vizeket és azok fontosságát vizsgálják majd”– közölte Călin Fokt. Hozzátette, Erdőszentgyörgyön a polgármesteri hivatallal együttműködve egy workshopot is tartanak, amelyen a prefektúra és a megyei tanács munkatársai, védett területek szakemberei, valamint az Ecolect Maros Fejlesztési Társulás is részt vesznek. Ezt követően ellátogatnak a város víztisztító üzeméhez.

Szerdán a Maros Vízgyűjtő Medence Igazgatóságának központi helyszínénél festménykiállítást nyitnak meg, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjainak munkáiból állítanak össze.

Az idei ünnepség fő témája a Talajvíz: láthatóvá tesszük a láthatatlant, vagyis a felszín alatti vizek feltárását, védelmét és fenntartható felhasználását emeli ki a növekvő lakosság igényeinek kielégítése érdekében.

A Föld édesvízkészletének több mint 95 százaléka – a gleccserek és jégsapkák kivételével – a föld alatt található, és alapvető ivóvízforrás. Négy Európai Uniós állampolgárból három ezt az ivóvízforrást használja és fogyasztja a mindennapokban. A Maros Vízgyűjtő Medence Igazgatósága által szervezett események rávilágítanak a talajvíz létfontosságú szerepére a víz- és csatornarendszerekben, a mezőgazdaságban, az iparban, az ökoszisztémákban és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?