Tánczos Barna: mintegy 24 ezer hektár erdőt és erdős területet regenerálnak idén

Megkezdődött az Erdő hónapja elnevezésű program, melynek apropóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ismertette az erdősítést és erdőgazdálkodást érintő idei terveiket.

„Közel 24 ezer hektár erdő regenerálása valósul meg idén az erdősítési kampányaink során, mind az állami, mind a magán erdőalapból. Az erdő hónapja jó alkalom arra, hogy minél szélesebb körben felhívjuk a figyelmet az erdők környezetünkben betöltött szerepére, és fellépjünk erdeink védelmében. Románia jelentős lépéseket tett az erdészeti bűncselekmények visszaszorításában. Ugyanakkor a fenntartható erdőgazdálkodás érdekében a legális kitermelést és az erdőkárokat ültetéssel, újraerdősítéssel és regenerálással kell ellensúlyozzuk” – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, azt követően, hogy a szaktárca elindította a március 15. és április 15. közötti időszakban zajló Erdő hónapja című kampányát Romániában. Ez idő alatt hagyományosan faültetési akciókat szerveznek, az erdők karbantartása, felfrissítése és nem utolsó sorban a lakosság tudatosítása zajlik.

Illusztráció forrása: Agerpres/EPA

Összesen 7692 hektár területet erdősítenek be a tavaszi és őszi faültetési akciók során, amelyből 4700 hektár az állami erdőalap, a fennmaradó részt pedig a magán erdők jelentik. A természetes és mesterséges felújítási munkálatok mellett a Romsilva egyedárúság a korábbi években történt erdőtelepítéseken elvégzi a szükséges faállománypótlást, és a természeti károk – szárazság, tűzeset – által érintett ültetvények helyreállítását. A faállomány pótlása összesen 2756 hektáron valósul meg az állami és magán erdőalapban. 26 hektár terület környezetvédelmi rehabilitációját pedig a Környezetvédelmi Alap támogatja.

További 531 hektáron végzik el a természeti katasztrófák által sújtott erdők helyreállítását. 56 hektár erdő környezetvédelmi helyreállítása a Környezetvédelmi Őrség által, további 4 hektár pedig a Környezetvédelmi Alapból valósul meg. Ebben az évben ugyanakkor több mint 12 900 hektár erdő természetes regenerálásához járulnak hozzá a különböző karbantartási munkálatok. Továbbá 10 hektárt erdősítenek be, olyan területeken, ahol az elmúlt években fakivágások történtek.

„Növelnünk kell az erdős területeket Romániában. A következő években az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv alapján az eddigi legátfogóbb erdőtelepítési programot valósítjuk meg. Több mint egymilliárd eurós költségvetéssel finanszírozzuk az erdősítést, faiskolák és városi erdők létrehozását, összhangban a 2020–2030-as Országos Erdőstratégiával” – nyilatkozta Tánczos Barna környezetvédelmi tárcavezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?