Marad a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet

Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be. Az ítélőtábla döntése megfellebbezhető a kiközléstől számított tíz napon belül.
Az Agerpres beszámolója szerint a legfelsőbb bíróság tavaly július 27-én jogerősen felmentette az embertelen bánásmód vádja alól a Securitate két tartalékos tisztjét, Marin Pîrvulescut és Vasile Hodişt, akik a katonai ügyészség szerint kínvallatásnak vetették alá Gheorghe Ursu volt politikai foglyot. A bíróság elutasította Gheorghe Ursu fia, Andrei Ursu fellebbezését, és jogerőre emelte a bukaresti ítélőtábla 2019 októberében kihirdetett felmentő ítéletét. A legfőbb ügyészség 2023 októberében kérelmezte a felmentő ítélet felülvizsgálatát, olyan új tényekre és körülményekre hivatkozva, amelyek a vádhatóság szerint az ítélethozatalkor nem voltak ismertek.

Illusztráció: Pexels

Rámutattak, hogy szeptember 19-én, majd október 26-án a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) több dokumentumot is küldött az ügyészségnek az új tények és körülmények megértését segítő releváns adatokkal, információkkal és technikai részletekkel. Emellett a kommunista rendszer elnyomó apparátusa és egyéb intézményei működésének pártatlan és szakszerű dokumentálása érdekében az ügyészség támogatást kért a Román Akadémiától a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet révén, valamint a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézettől (IICCMER).

Az ügyészség október 20-án kapta meg az IICCMER és a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet által közösen összeállított dokumentációt, amelyhez egy összefoglaló anyagot is csatoltak a Romániában 1980 és 1989 között elkövetett emberi jogi jogsértésekről. Az ezekben fellelhető információk a bíróság által korábban megállapítottól teljesen eltérő tényállást igazolnak, ezek figyelembevételével „homlokegyenest ellentétes tartalmú ítélet" születhet - írták akkori közleményükben a legfőbb ügyészség képviselői, kérve a felülvizsgálati kérelmük befogadását, az ítélet megsemmisítését, a per újratárgyalását és a még életben levő két vádlott elítélését embertelen bánásmód bűntette miatt. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?