Folyamatosan megfigyelte és félelemben tartotta a Securitate Kelemen Istvánt, a nagyváradi Szigligeti Színház egykori irodalmi titkárát a hetvenes években – derül ki abból a tanulmányból, amelyet Plainer Zsuzsa antropológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa készített a CNSAS-nál hozzáférhető dosszié és egyéb források alapján. Kutatási eredményeit november 23-án mutatta be a nyilvánosság előtt a váradi színház páholyelőcsarnokában szervezett beszélgetés keretében.

Sok érdeklődő gyűlt össze a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában november 23-án, csütörtök délután, köztük sokan olyanok, akik személyesen ismerték az 1977-ben elhunyt Kelemen Istvánt barátként vagy kollégaként, és tanúi voltak a magyar társulat szeku általi vegzálásának. A rendezvény elején Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: A beszélgetés a Pece-parti műhely – nemzeti kisebbségek a 20. századi Váradon című rendezvénysorozat első eseménye. A sorozatot a Holnap Kulturális Egyesület és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szervezi, célja megismertetni a váradi közönséggel a város(unk) közelmúltjáról szóló társadalom-, politika- és kultúrtörténeti kutatásokat.

Plainer Zsuzsa Kelemen István megfigyelésének történetéből emelt ki epizódokat, hangsúlyozva azokat a mondvacsinált vádakat, amelyekkel végül az egész Kelemen családot emigrálásra kényszerítette a kommunista államhatalom. Ilyen volt például, amikor valutabirtoklással gyanúsították meg annak a néhány magyar forintnak és cseh koronának az alapján, amelyeket a gyerekek játékperselyében talált a szeku. Vagy amikor nyaralásra indulva a borsi határátkelőn kutatták át a családi autót, és az ott talált színháztörténeti kutatási jegyzeteket, amelyeket Kelemen a doktorátusához tervezett felhasználni, felbecsülhetetlen értékű dokumentumoknak titulálták, amelyeket az irodalmi titkár „ki akart csempészni” az országból.

A beszélgetésből, amelyet Nagy Mihály történész vezetett, az is kiderült, hogy a Securitate előszeretettel bélyegzett meg minden magyar nemzetiségű megfigyeltet nacionalistaként, sovinisztaként és irredentaként. A folyamatos vegzálásnak egyébként végül kivándorlás lett a vége, Kelemen István pedig a Magyarországra költözés után nem sokkal Debrecenben elhunyt.

Plainer Zsuzsa megjegyezte: a kutatás elején remélte, hogy a CNSAS-tól (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól) kikért aktákban több, a váradi magyar színház hetvenes évekbeli történetéről szóló adatot talál, ezek azonban – feltehetően a színházszakmához értő besúgók és tisztek hiánya miatt – szinte teljesen hiányoztak a dossziéból.