Visszavonta perújítási kérelmét Traian Băsescu volt államfő

Traian Băsescu volt államfő lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről a legfelsőbb bíróság azon döntése kapcsán, amellyel jogerősen megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. A bírák pénteken tudomásul vették az exállamfő ügyvédei által benyújtott kérelmet.

A volt elnök októberben hasonló kérelmet nyújtott be a bukaresti ítélőtáblához is. Mindkét perújítási kérelemmel annak a határozatnak a semmissé nyilvánítását kívánta elérni, amellyel megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal.

A perújítás egy rendkívüli jogorvoslati eljárás, amellyel a tárgyalás lefolytatása után feltárt tényekre, körülményekre vagy bizonyítékokra hivatkozva egy polgári perben született jogerős ítélet visszavonását és az ügy újratárgyalását próbálják kieszközölni.

A legfelsőbb bíróság márciusi jogerős ítéletében kimondta, hogy Traian Băsescu volt államfő együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. A bírói testület tulajdonképpen fenntartotta a fővárosi ítélőtábla 2019. szeptember 20-i elsőfokú ítéletét, amelyben az helyt adott a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) keresetének.

A CNSAS szerint Traian Băsescu volt államfő jelentett egyik tengerész kollégájáról a Securitate egy összekötő tisztjének. A bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint Băsescu két, kézzel írt jelentést adott át az alezredesi rangú összekötőtisztnek. A volt elnök jelentései nyomán kollégája – a Securitate javaslatára – nem kapott megbízatást olyan hajókon, amelyek elhagyták az ország felségvizeit.

Az ítélőtáblánál zajlott tárgyalásokon a volt elnök tagadta a vádakat, azt mondta, nem tudott róla, hogy fedőnevet kapott volna, állítása szerint jelentéseit Traian Băsescu kapitányként írta alá. „Nem tudtam, hogy a katonai kémelhárítás a Securitate. Azt gondoltam, hogy ez a védelmi minisztérium egyik szolgálata” – magyarázta. Hozzátette, a tengerészeti intézet diákjainak nem tiltották meg, hogy idegenekkel tárgyaljanak, nyaranta Mamaián gyakran találkoztak csehszlovák fiatalokkal. „Sosem fordult meg a fejünkben, hogy a cseh diákokkal való kapcsolataink nem lennének helyénvalóak. Nem bujkáltunk, mert senki sem tiltotta meg” – fogalmazott.

Kapcsolódók

Kimaradt?