Már hullik a vakolat a nemrég felújított aradi színház műemlék épületéről

Alig két és fél esztendeje fejeződött be Aradon a színház műemlék épületének felújítása, máris hullik róla a vakolat.

Fotó: az aradi színház Facebook-oldala

Az 1874-ben épült impozáns létesítmény homlokzatát és tetőzetét uniós támogatással, nagyjából 2,8 millió euróból restaurálták és tatarozták. A munkálatokat a Technodomus cég végezte – emlékeztett beszámolójában a Sepcialarad.ro. Azt is felidézték, hogy átadása után építésszakemberek bírálták a végeredményt, továbbá problémákat vetett fel az is, hogy nem sokkal a munkálatok befejezését követően már beázott az épület. Arad polgármesteri hivatala azt mondta, hogy ezt kijavították, ugyanakkor a munkálatokat csak 2022 tavaszán vették át hivatalosan, bejelentve az épület belső felújítására vonatkozó terveket.

A homlokzatról hulló vakolat kapcsán a városi önkormányzat csütörtökön azt mondta, hogy a hivatal illetékesei ellenőrzést tartanak a helyszínen. „A munkálatok még garancia állnak, ezért felkérjük a kivitelezőt, hogy sürgősen végezze el a javításokat. Megjegyezzük, hogy legutóbb január 19-án volt ellenőrzés, és akkor nem állapítottak meg sérült elemeket a homlokzaton” – tájékoztatott a polgármesteri hivatal.

Az Agerpres beszámolója alapján a lehulló vakolatról a járókelők adtak hírt először a közösségi oldalakon, bírálva a felújítási munkálat minőségét.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?