Magyar emlékművet rongáltak meg Nagyváradon

A NAC-emlékműről korábban már két alkalommal lelopták a domborművet, ez alkalommal csak megcsonkították.

Ismeretlen tettesek megrongálták a Nagyváradi Atlétikai Klubnak (NAC) a napjainkban I.C. Brătianu nevét viselő Bunyitay-ligetben álló emlékművét. A vandálok a műkő talapzatra helyezett, két labdarúgót ábrázoló domborműben tettek kárt: mindkét játékosnak letörték a karjait, az egyiknek a fejét is csak a szentlélek tartja.Letörték a focisták karjait | Fotó: Pengő Zoltán

A rongálóknak nem volt nehéz dolguk, mivel a domborművet műgyantából öntötték ki, ami nem túl kemény anyag. Deák Árpád, a szobor alkotójának elmondása szerint az eredeti, bronzból öntött domborművet ellopták, s ugyanerre a sorsra jutott az alumínium öntvény, amellyel pótolták. Elképzelhető, hogy a mostani elkövetők szintén bronzra utaztak, s csak azért hagyták a helyén a megrongált domborművet, mivel a műgyanta semmiféle értékkel nem bír.

„Feljelentést fogunk tenni” – nyilatkozta a Maszolnak Szabó József, az RMDSZ nagyváradi szervezetének az elnöke. Botházy Nándor alprefektus, a nagyváradi RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette, hogy ez már a második hasonló jellegű eset, a közelmúltban ugyanis ismeretlenek szemetes zsákokba rakták a Szacsvay Imre szobránál elhelyezett koszorúkat, s úgy hagyták ott azokat a talapzaton. Botházy Nándor nem zárja ki, hogy összefüggés van a két eset között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A NAC emlékmű felállítását a Bihar Megyei RMDSZ kezdeményezte, felavatására 2010-ben került sor, a legendás klub megalakulásának centenáriumán. Az emlékmű azon a helyen áll, ahol a NAC első mérkőzését játszotta, 1910 július 31-én a Kolozsvári Vasutas Sport Club, a CFR elődje ellen.  

A NAC 1944-ben bevonult a magyar sporttörténetbe, amikor első vidéki csapatként megnyerte a magyar bajnokságot, 1949-ben pedig a nemzetközibe is, amikor ICO néven a román bajnokságban is diadalmaskodott. Mindmáig a NAC az egyetlen klub, mely két ország bajnokságát is megnyerte. Játszott a NAC-ban az Aranycsapat későbbi tagja, Lóránt Gyula, s ellene debütált a magyar élvonalban Puskás Ferenc.

Deak Árpádot nem érintette rosszul a rongálás híre. „Ráférne egy ráncfelvarrás” – mondja az alkotó, aki nem csupán az eredeti domborművet helyettesítő műgyanta pótlékkal nincs megelégedve, de a műkő talapzat minőségével, állapotával sem.

Bár a labdarúgásnak nincs nemzetisége, a NAC emlékmű egyértelműen magyar kötődésű, fennállásának 53 éve alatt a klub mindvégig magyar jellegű volt, magyarok alkották a játékosok és a szurkolók zömét.  

Kapcsolódók

Kimaradt?