banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Leleplezték Nagyszeben főterén Samuel von Brukenthal szobrát

Samuel von Brukenthal báró három méteres bronzszobrát leplezték le Nagyszeben főterén Klaus Iohannis államfő részvételével, az erdélyi kormányzó születésének háromszázadik évfordulója alkalmából.

„Ez a hely, ahol vagyunk, a lehető legjobban illusztrálja a Nagyszeben fejlődése irányába ható erőket. A közösség legnagyobb közterén, a szellemi élet helyszínei és a helyi intézmények között több mint 200 éve állnak kultúránk és európaiságunk fő mérföldkövei: Samuel von Brukenthal palotája, múzeuma, gyűjteménye és könyvtára. A Brukenthal emlékére itt felállított szobor tisztelgés értékes hagyatéka előtt, és igazolja azon meggyőződését, hogy a jó kormányzás alapja az oktatás és a kultúra, azok az erők, amelyek lehetővé teszik a polgárok számára, hogy felelősségteljesen részt vegyenek saját jövőjük alakításában” – mondta az ünnepélyes szoboravatáson Klaus Iohannis.

Fotók: presidency.ro

Hozzátette, mostantól szimbolikusan ezen a téren találkozik a mai Románia területén lévő első múzeum megalapítója, az erdélyi szászok legragyogóbb személyisége a Kárpátokon túli román iskola megalapítójával, Gheorghe Lazărral. Az államfő ezzel arra utalt, hogy Gheorghe Lazăr szobra ugyanazon téren, átellenben áll.

Az elnök rámutatott, az oktatás és a kultúra révén szilárd alapokat nyer a társadalom, amely olyan értékrendszerre támaszkodik, amelyben a teljesítmény, a munka, a tehetség és a feddhetetlenség közmegbecsülésnek örvend. „Ugyanez a küldetése a Képzett Románia tervnek is” – tette hozzá.

Iohannis hangsúlyozta, hogy Samuel von Brukenthal korának jelentős személyisége volt, és napjainkban is gyakran megtörténik, hogy Romániát annak a hagyatéknak az értékei révén népszerűsítik Európában és a világban, amelyeket az Erdélyi Nagyfejedelemség egykori kormányzója hagyott Nagyszebenre.

„Nekünk az a feladatunk, hogy gazdagabb, tisztább országot, művelt társadalmat hagyjunk a jövő nemzedékekre, egy olyan társadalmat, amely képes kihasználni a nagyszerű adottságokat és lehetőségeket. Samuel von Brukenthal örökségéből merítve ihletet és energiát, a nemzet pilléreivé kell tenni az oktatást és a kultúrát, amelyekre Románia egyre gyorsabb fejlődése támaszkodhat” – mondta az államfő.

Nagyszebenben a 2021-es évet Samuel von Brukenthal emlékének szentelik, számos rendezvény keretében tisztelegnek a 300 évvel ezelőtt született kormányzó emléke előtt. A város központjában szombaton leleplezett barokk stílusú Brukenthal-szobor bronzból készült, 3 méter magas és a talapzattal együtt több mint 4,5 tonnát nyom. Alkotója a nagyváradi Deák Árpád szobrászművész.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?