Elkészült az Erdélyi Iskola szoborcsoport Marosvásárhelyen

A négyalakos szoborcsoport ünnepélyes felavatására május 13-án kerül majd sor.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a közösségi médián keresztül jelentette be, hogy a szoborcsoport felállításával Marosvásárhely is méltó emléket állít a román felvilágosodás és progresszió nagy képviselői előtt. Facebook-bejegyzésében Soós úgy  fogalmaz, hogy ez egyben jó alkalom az erdélyi román közösség megünneplésére is.Az Erdélyi iskola | Fotó: Facebook/Soós Zoltán

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala 2019 őszén indította el az Erdélyi Iskola szoborcsoport felállításának urbanisztikai engedélyeztetését. A mintegy három méter magas szoborcsoport az Erdélyi Iskola négy kiemelkedő vezetőjét – Samuil Micut, Gheorghe Şincait, Petru Maiort és Ion Budai Deleanut – ábrázolja. A négy személyiséget ábrázoló szobrot két törött boltív formájú oszlop fogja keretbe. A marosvásárhelyi önkormányzat tájékoztatása szerint a szoboregyüttes leleplezésére 2022. május 13-án kerül sor, ünnepélyes keretek között.

Az Erdélyi Iskola szoborcsoportot a Győzelem téren állították fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?