banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Magyar állami tulajdonban levő cég vásárolta meg a zsibói Wesselényi-kastélyt

FRISSÍTVE - A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély. A kastély jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának.

A Manevi Zrt-t szerdán délelőtt a Maszol is megkereste az üggyel kapcsolatban, arról érdeklődtünk, hogy milyen terveik vannak az ingatlannal, ám eddig nem kaptunk választ.

Janicskó András, a kastély örököse kedden az MTI-nek elmondta: a kolozsvári Micro Vision Consult Kft. üzleti tanácsadó cég – amely április 20-án tőle vásárolta meg a műemléképületet – azonnal túl is adott a kastélyon. Ezt igazolja a friss telekkönyvi kivonat.

A Manevi Zrt. korábban Szatmár megyében vásárolt meg két történelmi jelentőségű műemléképületet: a Szatmárnémeti központjában álló egykori Pannónia szállót és azt a nagykárolyi épületet, amelyből 2014-ben költözött ki a város polgármesteri hivatala. A magyarországi cég a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány portfóliójába tartozóvállalat.

Fotó: Wikipédia

A zsibói Wesselényi-kastélyt csaknem egy évtizede árulja az örökös, aki belátta, hogy képtelen előteremteni a kastély felújításához és működtetéséhez szükséges összegeket. A kastélyra a bukaresti Artmark Historical Estate Kft. kereste a vásárlókat, folyamatosan csökkentve az árat, amely végül 800 ezer eurónál állapodott meg.

A romániai törvények elővásárlási jogot biztosítottak a román államot megtestesítő intézményeknek: a Kulturális Minisztériumnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak és a Zsibói Polgármesteri Hivatalnak. Miután a kulturális tárca márciusban lemondott az elővásárlási jogáról, a Szilágy megyei önkormányzat jelezte, hogy megvásárolná az épületet. A tanács április 28-i ülésén határozott az adásvételi tárgyalások elkezdéséről, tárgyalóbizottságot nevezett ki, és pénzt is elkülönített a költségvetésében az üzletre. Csak később szembesült azzal, hogy a történelmi jelentőségű ingatlan már egy bő héttel korábban gazdát cserélt.

Janicskó András kedden az MTI-nek elmondta, a megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével. Szilágyi Róbert, a megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke, a megyei tárgyalóbizottság vezetője a Maszolnak viszont azt mondta, hogy a törvényes határidőn belül jelezték vásárlási szándékukat, ezért bírósághoz fordulnak az elővásárlási joguk érvényesítéséért.

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik.

A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. A restitúcióról végül 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság.

A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?