Tobzódik a giccsben a zsibói barokk kastély körül kialakított botanikus kert, amelynek magyar nyelvű ismertető feliratai rendkívül szórakoztatóak.

Kolozsvárról Zsibóra eljutni felér egy kisebbfajta expedícióval: menetrendszerű buszjárat kétszer van egy nap, legalábbis egy tömegközlekedési gyűjtőportál szerint, amelynek információit ajánlatos fenntartással kezelni, vonatra szállni pedig csak kötélidegzetűeknek ajánlott, mivel a szerelvény három és fél óra alatt vánszorog el a szilágysági mezővárosig.

A település központjában először a református templom eredetileg zöld, igencsak megviselt bádogteteje és toronysisakja fogja meg a tekintetemet, aztán az épület előtti terecske közepére biggyesztett bizarr emlékmű. Az esztétikailag értékelhetetlen alkotás a Gesta Hungarorumból ismert Gyalu (Gelu) kenéznek és katonáinak állít emléket, akik a felirat szerint kb. 1100 éve estek el, a hódítóktól védve “népüket és ősi földjöket”.

Ha az emlékművet Funar állíttatta volna, hódítók helyett biztosan magyarok szerepelnének a szövegben, nyugtázom magamban, más pozitívumot azonban nem tudok felfedezni a dilettáns kompozícióban, amelynek disszonáns alkotóelemei három stilizált katona, egy kereszt, egy korona, s egy márványba vésett férfi képmás, mely ugyanúgy lehetne Budai Nagy Antal, Dózsa György valamelyik kapitánya vagy egy kuruc brigadéros, mint Gyalu vezér.

Ha a hossza a toll lenne benne…

A városka fő idegenforgalmi látványossága a 25 hektáron elterülő botanikus kert, közepén a Wesselényi-kastéllyal. Ezt különböző internetes források előszeretettel emlegetik Románia legnagyobb barokk épületeként, ami erősen kétséges, ugyanis egy laikus számára is egyértelmű, hogy a nagyváradi római-katolikus püspöki palota nagyobb nála.

A XVIII. század végén épült robusztus kastély eleganciája az egyszerűségéből fakad, a fehérre meszelt falakból, a diszkrét dekorációkból. Bár évek óta elhagyatottan áll, állapota, hazai viszonylatban jónak mondható. Aktuális tulajdonosa a Wesselényi bárók leszármazottja, aki jóideje árulja. 2014-ben még 1,5 millió euróra tartották, legalábbis a Magyar Távirati Iroda szerint, jelenleg 900 ezer euróért kínálja egy hazai aukciós ház.

Nem csoda, hogy nem kapkodnak rajta a vevők, hiszen a felújításra valószínűleg a vételárnál is többet kellene költeni, s az, hogy egy látogatható botanikus kert veszi körül, nem egyértelmű előny. A megálmodója, Vasile Fati középiskolai tanár nevét viselő komplexum sokat próbál markolni, de keveset fog, kicsit állatkert is, szarvassal, őzzel, pávával, vaddisznóval, sőt akvárium részlege is van, akkora medencével, hogy a harcsa alig fér el benne.

Csak éppen az egész együtt nem túl meggyőző, nem lehet egy napon emlegetni a kolozsvári botanikus kerttel, a nagyváradi vagy vásárhelyi állatkerttel. Hiába a Wesselényiek idejéből maradt hatalmas szálfák, a kastély előtt nyíló pazar tulipánok, a helynek van egy határozottan balkáni légköre: egy standon olcsó kínai játékokat árulnak, pár lépésre lila vattacukrot, a japán kert mellé miniatűr Fudzsi hegyet varázsoltak, betonnal és festékkel teremtve meg a hósipka illúzióját, kicsit odébb zsibvásárba illő vízköpő kobra magasodik egy tavacska felé.

A látogatóknak szánt ismertető szövegek többnyelvűek, a magyar változat minden bizonnyal a Google fordítóprogramjával készült, értelme nemigen van, de legalább egy jót lehet röhögni rajta. „Ha a hossza a toll lenne benne, akkor a páva lenne a legnagyobb repülő madár” – írja az egyik ismertető táblán, bizonyítékaként annak, hogy a költészet és az ornitológia nem is állnak olyan messze egymástól.

A téma egy másik variációja az, hogy „ha számba tartanák a tollazat hosszúságát, akkor a legnagyobb repülös szárnyas lenne”. Vajon kinek a szájába? Remélem, hogy a fordítóéba. Remekbe szabott mondat ez is, szexuálisan töltetű totális képzavarral: „a nemi különbség ebben a madár farkát, ha a férfi és a nagyon színes, és a nőstény kisebb és sápadt”.  

A Wesselényiek öröksége ennél azért többet érdemelne.