Magyar állami támogatással épült óvodát és bölcsődét adtak át Csíkszeredában

A csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia által magyar állami támogatással felépített Angyalkert óvodát és bölcsődét adták át szerdán. A 180 gyermek keresztény szellemiségű nevelését célzó, egyházi tulajdonban lévő, négy bölcsődei és négy óvodai csoporttal induló tanintézményt – az egyházzal kötött, 25 évre szóló megállapodás alapján – a csíkszeredai önkormányzat működteti.

A magyar nyelvű oktatásnak nem csak identitásmegőrző ereje van, hanem gyakorlati haszna is, hiszen a gyermekek sokkal könnyebben sajátítják el a szellemi fejlődésükhöz szükséges tudást az anyanyelvükön gondolkodva és tanulva – hangoztatta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára Csíkszeredában.

Fotók: MTI/Veres Nándor

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar állami támogatással épült, Angyalkert nevű római katolikus óvoda és bölcsőde ünnepélyes átadásán rámutatott: a magyar kormány hisz abban, hogy az anyanyelv ápolása a nemzeti lét, a fennmaradás záloga, a magyar nyelvhez kötődés pedig kisgyermekkorban kezdődik. A nemzetpolitikai államtitkárság - mint mondta -, éppen ezért hosszú évek óta azon dolgozik, hogy a Kárpát-medencében és világszerte minden magyar gyermek számára elérhetővé tegye a minőségi anyanyelvi oktatást.

A hét éve indult Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a kormány mintegy 900 beruházás megvalósulását támogatta, amelyek túlnyomó többsége már a Kárpát-medencei magyar közösségeket szolgálja. Csak Hargita megyében 5 milliárd forintból 90 óvodai és bölcsődei fejlesztés indult el - tette hozzá.

A program elsődleges célja, hogy lebontsa a külhoni magyar szülők előtt azokat a fizikai akadályokat, amelyek megnehezítik gyermekeik minőségi anyanyelvi oktatáshoz való hozzájutását. Mára a megerősített Kárpát-medencei óvodai intézményhálózat kézzelfogható valósággá vált, olyan korszerű, minőségi oktatást biztosító intézményeket sikerült létrehozni, amelyek jelentősen megkönnyítik a családok számára az óvoda és iskolaválasztást – részletezte a helyettes államtitkár.

Tizenhárom évvel ezelőtt Magyarország kormánya elkötelezte magát a külhoni nemzetrészek megtartása mellett, a magyar egyházak pedig továbbra is stabil támaszai a magyar közösségek megerősítésének. Szilágyi Péter köszönetet mondott az anyanyelvi kultúra továbbörökítéséhez ragaszkodó szülőknek, és a magyar nyelvű oktatás legalsóbb szintjét működtető óvópedagógusoknak.

Bízom benne, hogy az intézmény falai között Csíkszereda legfiatalabb polgárai azon túl, hogy rengeteg élménnyel gazdagodnak, életre szóló barátságokat kötnek, és tovább erősítik nemzeti identitásunkat, nemzetünket" – zárta köszöntőjét a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Az Angyalkert óvodát és bölcsődét Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke áldotta és szentelte meg az új tanintézmény udvarán tartott szerdai ünnepségen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?