Lopott luxusautókat hamisított okmányaikkal értékesítettek Romániában

Hat személyt vettek őrizetbe egy olyan ügyben, amelyben bérelt vagy lízingelt, de ki nem fizetett gépjárművek értékesítésével gyanúsítják őket.

Az autókat Spanyolországból, Németországból, Olaszországból és Franciaországból hozták be. A járművek dokumentumait meghamisították, ezek alapján Németországban ideiglenes rendszámokat szereztek, majd az autókat Romániába szállították, ahol módosították az alvázszámukat, végül pedig eladták.

Az ügy kapcsán összesen 16 házkutatást tartottak Dâmbovița, Ilfov, Buzău és Prahova megyékben, valamint Bukarestben. A művelet során nyolc luxusautót foglaltak le, számol be a News.ro.
Luxusautókkal cseleztek | Fotó: Pexels
A Román Rendőrség Főfelügyelősége (IGPR) csütörtök reggeli tájékoztatása szerint a Jupiter művelet keretében, az ügyészség, valamint a Román Rendőrség országos vezetésének koordinálásával június 10-én hajtották végre a házkutatásokat. Ezzel párhuzamosan kilenc előállítási parancsot is végrehajtottak, az érintetteket pedig kihallgatás céljából a rendőrségre kísérték.
A nyomozás egy olyan büntetőeljárás keretében zajlik, amelyben hivatalos okirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, orgazdaság, csalás, tanúvallomások befolyásolása, valótlan nyilatkozattétel, valamint bizonyítékok vagy dokumentumok eltüntetése, illetve megsemmisítése miatt vizsgálódnak.

A hatóságok megállapításai szerint a gyanúsítottak 2024 és 2026 között több gépjárművet szereztek meg Spanyolország, Németország, Olaszország és Franciaország területén különböző módszerekkel. Egyes autókat meghatározott időre béreltek ki, másokat lízingkonstrukcióban vásároltak meg, majd a részleteket nem fizették tovább. Ezt követően a járműveket Németországba szállították, ahol hamisított dokumentumok felhasználásával ideiglenes rendszámokat szereztek számukra. Az autókat ezután Romániába vitték, ahol megváltoztatták az alvázszámokat, majd hamis iratok segítségével harmadik személyeknek értékesítették őket.

A házkutatások során a rendőrök nyolc luxusautót, 17 mobiltelefont, 154 000 lejt és 9 000 eurót készpénzben, egy engedélyköteles, nem halálos fegyvert, négy laptopot, továbbá 31 olyan autókulcsot foglaltak le, amelyekhez tartozó járműveket egyelőre nem sikerült azonosítani. Emellett további bizonyítékokat is biztosítottak.

A „STOCKAR” fedőnevű műveletet az európai uniós „ISF LUMEN” projekt finanszírozta, és a németországi Rottweil városi rendőrség bűnügyi osztályának két nyomozója is közreműködött benne.
A június 10-én összegyűjtött bizonyítékok alapján, az ügyész irányításával a rendőrök hat személyt 24 órás őrizetbe vettek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?