Házkutatások öt erdélyi megyében – Egy szálláshely üzemeltetője őrizetben
Csalási ügyben őrizetbe vettek egy szálláshelyet működtető 54 éves férfit. A hatóságok szerint az okozott kár meghaladja az egymillió lejt. Az ügy kapcsán összesen 27 házkutatást tartottak Máramaros, Kolozs, Bihar, Beszterce-Naszód és Szatmár megyékben – közölte a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Május 21-én, csütörtök reggel hajtották végre a házkutatási parancsokat egy olyan büntetőeljárás keretében, amelyben csalás, csalásban való bűnrészesség, magánokirat-hamisítás és hamis okirat felhasználása miatt nyomoznak, idézi a rendőrség pénteki közleményét a News.ro.
_(1).jpg)
A nyomozás eddigi adatai alapján a férfi – aki egy szálláshely adminisztrátora – több magánszemély részére a valóságnak nem megfelelő számlákat állított ki, ezzel több mint egymillió lejes kárt okozva.
A házkutatások során a nyomozók 2600 eurót, valamint olyan tárgyakat és dokumentumokat foglaltak le, amelyek bizonyítékként szolgálhatnak a feltételezett bűncselekmények ügyében.
A férfit kihallgatásra bekísérték a rendőrségre, majd 24 órás őrizetbe vették.
Pénteken bíróság elé állítják, ahol a hatóságok várhatóan újabb kényszerintézkedést rendelnek el vele szemben.
CSAK SAJÁT