Két hónapos vaddisznót nevelt levágásra egy háromszéki férfi – Lebukott a házkutatáskor
Orvvadászat gyanúja miatt tartott házkutatást a Kovászna megyei rendőrség. A kedden végrehajtott intézkedés során egy 43 éves férfi udvarán egy körülbelül két hónapos nőstény vaddisznómalacot találtak, emellett a hatóságok csaknem 900 kilogramm hulladék elégetésére utaló nyomokat is felfedeztek.
A háromszéki rendőrség tájékoztatása szerint a házkutatásra június 9-én került sor egy Kovászna megyei lakcímen, ahol a nyomozók orvvadászattal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt gyűjtöttek bizonyítékokat.

A vizsgálat szerint a 43 éves férfi illegálisan foghatta be a vaddisznómalacot egy vadászterületről, majd hazaszállította azzal a szándékkal, hogy felneveli, hogy később levágja. A házkutatás során előkerült nőstény vaddisznó mindössze két hónapos. Az ügyben az orvvadászat miatt indult vizsgálat a férfi ellen.
Más bűncselekmény gyanúja is felmerült
A rendőrök a férfi háza mögötti kertben további szabálytalanságokra utaló nyomokat is találtak. A helyszínen talált bizonyítékok arra utalnak, hogy mintegy 900 kilogramm vegyes hulladékot égethettek el. A nyomozást kiterjesztették a hulladékok égetéssel történő megsemmisítésének gyanújára is. Az ilyen jellegű cselekményeket a romániai hulladékgazdálkodási jogszabályok külön bűncselekményként kezelik.
Ezekben az ügyekben a rendőrség négy személyt vitt be kihallgatásra. Az akcióban a sepsiszentgyörgyi rendőrök, a különleges bevetési egység munkatársai is részt vettek, illetve nyomozásukat az erdészeti őrség, a Kovászna Megyei Vadász- és Horgászegyesület, valamint a Kovászna Megyei Környezetőrség szakemberei segítették.
CSAK SAJÁT