Lemondott a Brassó megyei RMDSZ éléről Kirsch Gábor Ferenc
Október 1-jétől nem folytatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Brassó megyei szervezetének elnökeként Kirsch Gábor Ferenc. A Facebook-oldalán közzétett bejegyzése szerint döntését az elmúlt időszak eseményei indokolják, „különösen a tisztújításhoz kapcsolódó, az elnökjelölt körül kialakult botrány, amely jelentős károkat okozott és mély sebeket ejtett a magyar közösségen” – írja.
Kiemelte, meggyőződése, hogy a Brassó megyei magyar közösségnek most a belső kohézió erősítésére van szüksége. „A jövőben a szövetség munkáját egyszerű tagként kívánom támogatni, mert mindannyiunk közös érdeke a helyi magyarság erejének megőrzése és gyarapítása. Úgy látom, a kialakult botrány olyan sebeket ejtett a szervezeten, amelyeket csak egy nagy legitimitással rendelkező új vezetőség tud kezelni és begyógyítani” – tette hozzá. Kiemelte: „Döntésemmel a közösség érdekét kívánom szolgálni, és minden erőmmel a jövőben is hozzájárulok annak építéséhez”.
Mint ismert, a Brassó Megyei RMDSZ Szervezet Állandó Tanácsa múlt héten úgy döntött, ismét elhalasztja az október 5-re kitűzött megyei választásokat. Ezúttal a SZÁT közleménye szerint a botrányba keveredett Toró Tamás miatt halasztottak, egyébként ő az egyedüli jelölt a megyei elnöki tisztségre.
„Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének Állandó Tanácsa 2025. szeptember 22-én tartott ülésén minden tisztségéből felfüggesztette Toró Tamást a Brassói Magyar Napokon tanúsított, rendőrségi beavatkozást is szükségessé tevő magatartása miatt” – fogalmazott közleményében a megyei RMDSZ. A testület egyúttal egy későbbi időpontra halasztotta az október 5-ére kitűzött megyei tisztújító küldöttgyűlést.
Ahogy arról írtunk, a volt helyi tanácsost bilincsben vezették el a rendőrök a Brassói Magyar Napok egyik rendezvényéről szeptember végén. Az RMDSZ brassói szervezetének elnöke a Maszolnak akkor azt nyilatkozta, „elismerem, hogy hangos volt a zene, biztos, hogy túlléptük a megengedett időpontot, biztos, hogy nem mutattam meg a személyi igazolványomat”, azonban úgy vélte, amit a rendőrök tettek az „túlkapás” volt, és szerint „egyértelmű, hogy megrendelésre történt”, ami történt, mert „valakinek nem tetszik, hogy mi még próbálunk valamit csinálni”. Hogy ki lenne az megrendelő, azt akkor nem árulta el, csak későbbi Facebook-bejegyzésében.
Toró Tamás akkor azt írta, „csalódottságomat fejezem ki az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének Állandó Tanácsa döntése kapcsán, bár az a szervezet tagjait ismerve nem lepett meg. Ez az ötfős klikk azonnal megpróbált eltávolítani a városi RMDSZ éléről.”
Hozzátette: „Ez az ötfős érdekcsoport Kirsch Gábor személyi ambícióinak akarja alárendelni közösségünk ünnepét, a 15. Brassói Magyar Napokat. Tudvalevő, hogy 1 hét múlva lesz a tisztújítás, ahol új megyei elnököt választanak. Kirsch Gábor felmérte, hogy csekély a támogatottsága, így a teljes megsemmisülést elkerülendő, visszalépett. Azzal, hogy újra le akarják fújni a választás időpontját, leleplezték saját magukat. A közösségi szempontokat háttérbe szorítva, s ezzel az egyéni érdekét előtérbe helyezve a saját elnöki mandátumának meghosszabbítása a cél.”
CSAK SAJÁT