Lassú ügyintézés: akadozik a medvetámadások utáni károk megtérítése
Még nem részesült kártérítésben az a férfi, akit 2025. szeptember 13-án támadott meg egy medve a Maros megyei Erdődubiste (Hodák község) külterületén. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett az arcán, azonban az illetékes hatóságok szerint a kártérítés kifizetését addig nem lehet elindítani, amíg az ügye nem zárul le. A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség közölte: 2023 óta hat hasonló esetet regisztráltak, de ezek közül mindössze egyet sikerült lezárniuk.
A sérült férfi testvére a sajtónak elmondta, hogy a támadás napján testvérét egy mezőgazdasági területre küldte dolgozni, ahol a férfi egy bozótos szélén találkozott a medvével. Súlyos sérülésekkel, szinte felismerhetetlen arccal jutott vissza a faluba, ahol rátaláltak – írja az Agerpres..jpg)
„Az arcán a bőr szinte teljesen leszakadt, csak a szemei látszottak. Az orvosoknak köszönhetően ma már jobban néz ki, de akár meg is halhatott volna” – idézte fel a történteket. A férfi hetekig kórházban volt, több mint egy hónapig válságos állapotban.
A család szerint a mai napig nem kaptak semmilyen kártérítést, noha egy ügyvéd is érdeklődött az ügy állásáról.
Félnek a helyiek
A megtámadott férfi, Ioan Boier azt mondja, nem fél visszatérni a mezőre. A környékbeliek azonban egyre nagyobb aggodalommal figyelik a medvék viselkedését.
Szerintük az állatok egyre merészebbek, gyakran jelennek meg a gazdaságok közelében, sőt már háziállatokat is elragadnak. Úgy vélik, a vadászterület kezelőinek jobban kellene gondoskodniuk a vadállományról.
Elakadt dossziék, elmaradt kifizetések
A környezetvédelmi ügynökség vezetője, Cristina Pui elmondta: a tavaly szeptemberi esetben bekérték a rendőrségtől a támadás körülményeire vonatkozó információkat, de ezek mindeddig nem érkeztek meg.
Hangsúlyozta, hogy a kártérítési eljárások azért húzódnak el, mert minden esetben büntetőeljárás is indul, és amíg ezek nem zárulnak le, addig a kifizetések sem történhetnek meg. „2023 óta hat ilyen dossziénk van, és csak egyet sikerült lezárnunk. A többi esetben a rendőrségi válasz hiányzik, vagy folyamatban van az ügy” – mondta.
Kapcsolódó
Az egyetlen lezárt eset egy halálos medvetámadáshoz kapcsolódik, amely Szászbogács térségében történt.
Mint közölték, idén már 26 kártérítési kérelmet jegyeztek háziállatok megsebesülése miatt – ezek közül három esetben farkasok okoztak pusztítást. A teljes kárérték megközelíti a 159 ezer lejt.
Folyamatban lévő nyomozás
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az erdődubistei támadás ügyében a nyomozás még zajlik. Az elmúlt években összesen hét büntetőeljárás indult medvetámadások kivizsgálására, ezek közül ötöt már lezártak, kettő még folyamatban van.
A hatóságok hangsúlyozzák: ezek az eljárások nem a sértettek ellen irányulnak, hanem a körülmények tisztázását szolgálják.
A rendőrség azt is közölte, hogy 2025 decemberében hivatalos választ küldtek a környezetvédelmi ügynökségnek a szükséges információkkal kapcsolatban.
CSAK SAJÁT


