Lakbértámogatást kaphatnak az albérletben lakó sepsiszentgyörgyi fiatalok

Sepsiszentgyörgy önkormányzata havonta legtöbb 50 euró támogatást nyújt a városban tanuló vagy dolgozó és albérletben lakó fiataloknak. A több évesre tervezett, új támogatási programot közvitára bocsátották és a sepsiszentgyörgyiek október 6-ig véleményezhetik, illetve jobbító javaslatokat fogalmazhatnak meg.

A lakbértámogatási program válasz a sepsiszentgyörgyi fiatalok által az önkormányzat által készített ifjúsági konzultációban felvetett egyik égető problémára, a lakhatás kérdésére. Azokat a 18 és 35 év közötti fiatalokat szeretnék támogatni, akik Sepsiszentgyörgyön laknak, tanulnak vagy dolgoznak, annak érdekében, hogy csökkenjen a fiatalok elvándorlása más településekre, illetve arra ösztönözve őket, hogy visszaköltözzenek a városba.

A határozattervezet szerint a sepsiszentgyörgyi városháza havonta legtöbb 50 eurós támogatást nyújt az albérletben lakó fiatalok számára, az összeg azonban nem haladhatja meg a havi lakbér 25 százalékát. Az albérlőnek saját költségből kell fedeznie a különbözetet. A támogatást a jelenlegi lakbérek piaci árához igazították, hiszen Sepsiszentgyörgyön átlag 150-200 euró a lakbér. 

A támogatási programra jelentkezők abban az esetben kaphatják meg a támogatást, ha legtöbb 35 évesek, sepsiszentgyörgyi lakóhellyel, líceumi vagy szakiskolai végzettséggel rendelkeznek, Sepsiszentgyörgyön tanulnak vagy dolgoznak, legkevesebb négy hónapra érvényes, hivatalosan bejelentett bérleti szerződésük van, az elmúlt öt évben nem szerepelt a nevükön egy lakás több, mint felének tulajdonjoga, nincs adóhátralékuk és nem rokonok a főbérlővel.

Antal Árpád polgármester a sajtó érdeklődésére elmondta: előzetes becslések szerint havonta 500 sepsiszentgyörgyi fiatal részesülhet az önkormányzati támogatásból. A fiatalok támogatásán túl a program másik célja, hogy „kifehérítsék” a sepsiszentgyörgyi bérlakáspiacot, hiszen egy normális társadalomban kell lennie bérleti szerződésnek a lakástulajdonos és a -bérlő között, amely mindkét fél érdekeit megvédi.

A polgármester szerint meg kell majd vizsgálni, hogyan reagál a piac, hiszen azt szeretnék, ha az önkormányzati támogatás az albérletben lakó fiatalokat segítené, nem pedig a kiadó lakások tulajdonosait. Az elöljáró szerint sok üresen álló lakás van még Sepsiszentgyörgyön, és az önkormányzati támogatásra válaszul elképzelhető, hogy ezek kiadóvá válnak, ez akár a lakbérek csökkenéséhez is vezethet.

A határozattervezet IDE kattintva tekinthető meg. A javaslatokat, ötleteket, véleményeket írásban szükséges megfogalmazni feltüntetve a nevet, lakcímet és telefonszámot, majd eljuttatni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába, vagy elküldeni a cecilia.benko@sepsi.ro e-mail címre 2021. október 6-ig.

(Címlapkép: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?