Közvitán a választások összevonása

Közvitára bocsátotta csütörtök este a belügyminisztérium a helyhatósági és az európai parlamenti választások összevonásáról szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét.

A jogszabályjavaslat szerint a két választást ugyanazon a napon, június 9-én tartják. A választási időszak március 12-én kezdődik, és a választási eredmények Hivatalos Közlönyben való közzétételétől számított harmadik napon ér véget – részletezte beszámolójában az Agerpres.

A tervezet szerint az európai parlamenti képviselőjelöltek a helyhatósági választásokon is indulhatnak és fordítva.

Illusztráció | Fotó: B. B.

A rendelet módosítja a helyhatósági választások törvényét. E szerint azok a szavazókorú polgárok, akik a választások időpontja előtt kevesebb mint 60 nappal költöztek egy adott választókerületbe, csak az állandó lakhelyük szerinti településen gyakorolhatják választójogukat.

A szavazás 22 óráig tart. A 22 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy a szavazóhelyiség előtt sorban álló választók 23 óra 59 percig adhatják le a szavazatukat.

A június 9-én megválasztott helyi tanácsosok, megyei tanácsosok és polgármesterek mandátumának hitelesítése csak szeptember 27-én kezdődik, hogy a hivatalban lévő helyi választottak kitölthessék a négy évre szóló megbízatásukat.

Ennek megfelelően az új összetételű helyi és megyei tanácsok a szeptember 27-ét követő 60 napon belül tartják alakuló ülésüket.

A tervezet módosítja a közigazgatási törvénykönyvet is. E szerint a hivatalban lévő polgármesterek vagy megyei tanácselnökök pártváltás esetén nem veszítik el a mandátumukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?