Kormányválság: eredménytelenül zárult Iohannis és Barna találkozója

A találkozó tisztán formális volt, állítja az USR-Plus vezetője.

Nem hozott előrelépést a kormányválság megoldásának tekintetében Klaus Iohannis és Dan Barna, az USR-Plus társelnökének találkozója. Dan Barna azzal az üzenettel ment az államelnökhöz, hogy a kisebbik koalíciós partner számára a továbbiakban elképzelhetetlen a Florin Cîțu kormányfővel való együttműködés.

Az USR-Plus társelnöke a félórás megbeszélés után azt nyilatkozta, az államfő semmiféle, a konfliktus megoldását célzó forgatókönyvvel nem rukkolt elő. „Talán azt remélik, hogy megoldást nyújtott ez a találkozó. Csalódott vagyok, egy formális találkozó volt” – mondta az újságíróknak a volt kormányfő-helyettes, aki ma benyújtotta lemondását.

Barna azt állítja, Iohannis a PNL elnökválasztó kongresszusa utánra ígérte az érdemi megbeszélést. Az USR-Plus társelnöke megerősítette, hogy Cîțu lemondása kimozdíthatja a tárgyalásokat a holtpontról, s hozzátette, hogy nyitottak a további egyeztetésekre. Elmondása szerint Iohannis nem illette szemrehányásokkal.  

Dan Cioloș azért nem vett részt a megbeszélésen, mert külföldön tartózkodik.

Kapcsolódók

Kimaradt?