Kolumbán Vilmos József: „A hit az, ami megtartja a gyülekezeteket”

„A húsvét igazi üzenete az, hogy Isten megbékült az emberrel Krisztus halála révén, és nekünk is meg kell békülni magunkkal és Istennel. El kell ismernünk, hogy esendőek és gyarlók vagyunk, és törekednünk kell arra, hogy az életünket, a viselkedésünket megjobbítsuk, és tudjunk segíteni másokon is” – jelentette ki dr. Kolumbán Vilmos József református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora, akit húsvét üzenetéről kérdeztünk.

– A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét. A bibliai események mire tanítanak minket ma?

– A húsvét történései és egyáltalán az egész húsvéti ünnepkör tulajdonképpen a kereszténységnek a legnagyobb ünnepe, egyben Krisztus feltámadásának és az életnek az ünnepe. Krisztus meghalt az emberért és a feltámadásával biztosítja azt, hogy az ember számára is van örök élet. Jézus feltámadásának története örök, és függetlenül attól, hogy melyik korban halljuk, a húsvét üzenete minden embernek mond valamit. Az embernek erre méltó módon kell felkészülnie, magába kell tekintenie, végig gondolnia a húsvét üzenetét, és azt, hogy ez mit jelent számára. 

– Mire kellene jobban odafigyelnünk ebben az időszakban, hogy ne csak egy üres, piros tojásokkal teli ünnep képe maradjon meg bennünk az ünnepről? Hogyan csendesedhetünk el lelkileg ebben a zajos világban?

– A húsvéti szokások, a piros tojás, a locsolás csupán külsőségei az ünnepnek, nem ez hordozza az ünnep lényegét, hanem inkább az ünnepre való készülés. Húsvét esetében is ugyanúgy, mint minden más nagy ünnep esetében, ez előkészülettel jár, elsősorban azzal, hogy az embernek lelkileg kell ráhangolódnia az ünnepre. Minden keresztyén egyház azt tanítja, hogy önvizsgálatot kell tartani ilyenkor, és végig kell gondolni azt, ami kétezer évvel ezelőtt történt, és a végén minden ember saját maga kell levonja a következtetéseket, hogy számára mit is jelent az adott ünnep.

A kérdésre röviden válaszolva: lelki felkészülést kell tartani mindenképpen, hogy ne legyen üres az ünnep. Az elcsendesedésre az egyháznak is megvan a maga tanítása: ha az ember magába száll, végig olvassa vagy meghallgatja a feltámadás történetet, a nagyhét eseményeit, erőt meríthet a hétköznapi élethez.

– Hogyan próbál elcsendesedni ebben az időszakban? Hogyan tudja jobban megélni az ünnepet, hogyha szolgálnia kell egy gyülekezet felé, vagy ellenkezőleg, hallgatja az igét?

– Elsősorban úgy igyekszem elcsendesedni, hogy végig gondolom az egész húsvéti történetet, onnantól kezdve, hogy virágvasárnap Krisztus bevonul Jeruzsálembe, ahol úgy üdvözölték őt, mint egy királyt, és néhány nappal később, mint egy bűnözőt ítélték el, majd megfeszítették. A húsvéti történetnek minden egyes mozzanata jelentős, a Jeruzsálembe való bevonulástól egészen a feltámadásig. Nekünk viszont nem a keresztnek a gyalázatát kell elsősorban meglátni, hanem az élet ünnepét, a feltámadást. Én így készülök, ezeket végig gondolva, valamint, hogy az én életemben, a családom és a közösségünk életében mit jelentenek a nagyhét eseményei.

Idén igehallgatóként fogok beülni a belvárosi templomba és együtt ünnepelek a családommal. Viszont, ha szolgálnom is kellene valahol, nem zavarna, mivel nekem ez nem munka, hanem megtiszteltetés. Ha szolgálnom kellene, az ünnepre való készülés nyilván másképpen történne, hiszen a szolgálatra való felkészülés sok időt igényel. Minden igehirdetésre készülve arra igyekszem, hogy a hit üzenetét fogalmazzam meg és tolmácsoljam az igehallgató közösség felé.„A szolgálat nem munka, hanem megtiszteltetés” | Fotó: az Erdélyi Református Egyházkerület Facebook-oldala

– Újabban az tapasztalható, hogy az emberek nemcsak a saját hagyományaikat hagyják el, hanem az ünnepek lényegi részét is elfelejtik. Mi lehet ennek az oka?

– Ennek számos magyarázata lehet. Úgy gondolom, hogy elsősorban a szekularizációnak a felgyorsulása az, ami eltereli a figyelmet a lényegi kérdésről, és így sokak számára a hagyományos bensőséges ünnepeink üres ünneppé lesznek. Emiatt van az, hogy sokan nem azt látják, hogy mi történt és hogy miért történt, hanem a külsőségekben élik meg az ünnepet. Nyilván ez azzal is jár, hogy a hagyományos, tradicionális ünneplés, illetve a hagyományos közösségek, ha nem is bomlottak fel, de mindenképpen szétesőben vannak, és éppen ezért az egyház folyamatosan azt üzeni, hogy ezeket a közösségeket és a tradíciókat meg kell tartani. Viszont a hit az, ami megtartja lelkileg ezeket a közösségeket és egy belső kohéziós erőt biztosít.

– Mit üzenne a fiataloknak, akiknek a jövőben, vagy akár már most is, feladatuk átadni és gyakorolni a hitet, a hagyományokat? Hogyan próbálja az egyház megtartani a fiatalabbak érdeklődését?

– Főleg a fiatalok esetében azt látom, hogy egy folyamatos útkeresésben vannak, és ez nyilván összefügg az életkorral is, ami azt jelenti, hogy keresik a helyüket a világban, keresik önmagukat, a közösségeket. Ezekre a kérdésekre az egyháznak vannak válaszai, nyilván nem olyan széles, mint a Tik-Tok közösség vagy akár más médiaplatform, de az egyház közössége egy erős, kipróbált közösség.

A húsvétnak a fiatalok számára is van üzenete, mégpedig az, hogy itt van egy olyan erős közösség, amely kétezer éven át fennmaradt, és ebben a közösségben mindenkinek helye van, mindenki megtalálhatja magát, ebbe a közösségbe tartozni jó dolog, olyan lelki erőt biztosít, amivel könnyebb elviselni a mindennapok megpróbáltatásait, kihívásait, és természetesen a fiataloknak is a húsvét elsősorban az örök élet ünnepe.

Kellenek a fiatalok a gyülekezetbe, éppen ezért a református egyháznak megvan a jól bejáratott és működő belső intézményrendszere, ilyenek az egyházközségek területén működő bibliaórás csoportok, amelyek a fiatalokat célozzák meg, de ugyanilyen az egyházmegyei vagy az országos szinten működő Ifjúsági Keresztyén Egyesület munkája is, amely különböző táborokat, fiataloknak való foglalkozást, különböző tematikus előadásokat szerveznek helyi és országos szinten, ahol tipikusan a fiatalok kérdéseire keressük a választ, illetve próbálunk választ adni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?