Kolozsvári hulladékügy: a Supercom igazgatója szerint csak néhány hiányosság van, a valóságban ez nem így van

Összeöntik a Supercom alkalmazottai a különválogatott szemetet, és az egészet egy nagy halomba hordják a Kolozsvár melletti integrált hulladékkezelési központ elé, ahol válogatni kellene. Itt azonban csak töredékét dolgozzák fel – erről készített riportot a Deutsche Welle csatorna. Drónfelvételeken mutatják a tengernyi szemetet a hulladékgazdálkodási központ mellett, amit idén áprilisban adtak át, és ahová nem engedték be filmezni a DW csapatát.

Tizenkét évébe került Kolozs megyének, hogy megépítse a Kolozs Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Központotot, a határidők tologatásával beüzemelje, a pataréti hulladéktelepet felszámolja, de változott-e valami? – a német tévécsatorna riportere erre kereste a választ a szombaton közzé tett dokumentumfilmjükben. Követték a hulladékot kezelő Supercom vállalat szemetes autóit, lefilmezték, ahogy összeöntenek minden szemetet. Drónfelvételeiken az látszik, hogy a hulladékkezelési központ mellett óriási halmokban áll a szemét.

Fotó forrása: képernyőmentés a DW riportjából

 „Semmi, de semmi nem történik az előírásoknak megfelelően. A hulladék legnagyobb részét nem válogatják, nem kezelik, csak leöntik” – magyarázza a drónfelvételeket nézve Szakáts István kolozsvári aktivista, aki évek óta követi és jelenti a problémát, és aktivista társaival együtt a riportban is megszólal.

Az EU 2014-2020 között 318,2 millió eurót költött hulladékmenedzsmentre Romániában, nagyrészt arra, hogy bezárják az olyan hulladéktelepeket, melyek nem feleltek meg az előírásoknak, mint például a pataréti, ahol mai napig mérgező környezetben élnek a városból kiszorult romák – emeli ki a DW dokumentumfilmje. Csak Kolozs megye 40 millió eurót kapott erre 2020-ig a strukturális alapokból – tárja fel a riport. Még 2009-ben be kellett volna zárniuk a nem megfelelő szeméttelepet, és bevezetni az európai hulladékszabványokat. Végül csak 2015-ben kezdtek hozzá, és még öt évbe telt a régi telep rehabilitálása, majd még három évbe, míg megnyílhatott a hulladékkezelési központ, ahol válogatni, kezelni kell a hulladékot. Ugyanakkor még mindig Romániában van a legtöbb illegális szemétlerakó, körülbelül 13 ezerre becsülik a dokumentumfilm szerint. Az illegális szeméttelepek miatt Romániát kétszer idézték az Európai Bizottság elé.

A DW felvételein látszik, hogy a Kolozs Megyei Integrált Hulladékkezelési Központban van feldolgozott hulladék is, de ez csak töredék a szemétmennyiséghez képest, amit fel kellene dolgozniuk – állapítják meg a riportban.

„Felhordják az összegyűjtött szemetet, lerakják a feldolgozó központ előtt, majd markolóval felrakják más kamionokba, és leviszik a depóniába. Régebb egyből beleöntötték a depóniába, ezt dokumentáltam, de most már felviszik a domb tetejére, mert ott nem lehet látni, hogy feldolgozzák-e vagy sem, de nem dolgozzák fel, és erre a legegyértelműbb biztonyíték az, ami a dokumentumfilmben is látszik, hogy a domb tetején vannak azok a silók, annak kellene megjelennie a depóniában. Az a barna színű anyag a feldolgozott hulladék, kiválogatták belőle a fémet, a nejlont, a papírt, áteresztették egy óriási szitán. Ez kellene a depóniába kerüljön, de helyette óriási műanyagdarabok, autógumik, ágykeretek vannak” – magyarázta a Maszolnak Szakáts István aktivista.  Hozzátette: „én sokszor jelentettem ezt, de azt a választ kaptam, hogy kimentek és valóban találtak dolgokat, és utasították a feldolgozó céget, hogy hozza helyre. De ezt az utóbbi négy évben megcsináltam legalább hatszor”.

„Sokkal drágább az újrahasznosítható hulladék gyűjtése, mint a vegyesé, így nincs erre ösztönzés” – mondta el Körösfőy Sándor, egy másik aktivista, aki rendszeresen szokta követni a kukásautókat. Emellett szerinte a tudatosság és az infrastruktúra hiánya is az okok közé tartozik.

Senkinek nincs teljes felelőssége

Az Európai Bizottság regionális politikákért felelős szóvivőjét is megkérdezte a DW, aki elmondta, elégedettek. „A projekt úgy 95 százalékban kész, decemberig kell teljesen befejezni a programot, tehát voltak késések, de azt látjuk, hogy az üzembe helyezés szintje nagyon magas” – mondta Stefan de Keersmaecker. A projekt menedzsmentje, az előírások betartásának követése azonban a tagországra hárul, emelte ki a szóvivő.

A Kolozs Megyei Tanácsot is megkérdezte a tévécsatorna, de csak a szóvivővel beszélhettek, aki elmondta, izolált eset a szelektív és háztartási szemét összeöntése, de egyébként a megyei tanács nem ellenőrző szerv.

Szakáts István kamerát is kihelyezett a hulladékkezelési központ közelében, hogy bizonyítékot szerezzen az illegalitásokról. Azt tervezi, hogy feljelentést tesz az Európai Csalásellenes Hivatalnál. Azonban nem sokat vár eredményként.

Supercom: „biztosan nem öntik össze a szelektív és háztartási szemetet begyűjtéskor”

A Maszolnak sikerült elérnie a Supercom Kolozs megyei részlegének igazgatóját, aki határozottan tagadta, hogy a begyűjtéskor összeöntenék a szelektív és háztartási szemetet az autókban, esetleg bizonyos anyagokat, például a papírt és fémet, de már a műanyagot nem.

„Vannak hiányosságok, sosem állítottam, hogy nincsenek, de a háztartási szemetet biztosan nem öntik egy helyre a szelektív szeméttel” – jelentette ki határozottan kérdésünkre Gabriel Oltean, a Supercom Kolozs megyei részlegének igazgatója. Szerinte csakis izolált eset lehet, amit lefimezett a német csatorna. Kiemelte, több mint ezer munkást kell menedzselni, és ez nagyon komplex a feladat, emellett sok a probléma, amit meg kell oldaniuk.

Egyébként nem látta és nem is kívánja megnézni a német csatorna dokumentumfilmjét, mint mondta: „nem nézek illegális drónfelvételeket”.

Egyelőre nem tudják megfelelően használni a hulladékválogatót

Nem tagadta, hogy sok tonnányi szemét van a hulladékkezelési központnál, viszont így vették át, és ennyi idő nem volt elég megoldani a gondot, és nincs ahogy átválogatni ekkora mennyiséget ilyen rövid idő alatt, de dolgoznak rajta.  

„Május 25-én vettük át a hulladékválogatót, kérdem én, két nap alatt meg lehet oldani a problémát? Valóban, hiányosságok vannak, strukturális problémák vannak: a villanyáram kérdését kell megoldjuk, hiszen maximális kapacitáson használjuk”– magyarázta Gabriel Oltean. Hozzátette: „nemrég járt nálunk a környezetvédelmi őrség és a megyei tanács képviselete, találtak hiányosságokat, de dolgozunk rajta. Vannak hibák, sosem tagadtam”.

Kérdésünkre, hogy miért mondtak le a lakosságtól begyűjtött hulladék méréséről, kijelentette, hogy nem mondtak le, de már nincs több ideje beszélgetni. A Supercom Kolozs megyei részlegét azért is kerestük, mert szeretnénk meglátogatni a Kolozs Megyei Integrált Hulladékkezelési Központot.  Az igazgató ígéretet tett, legfeljebb egy hónap múlva várják a sajtót látogatásra, majd ekkor válaszol további kérdésekre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?